Kellett hozzá a Liberty Media unszolása is.

A Német Nagydíj már 2018-ban is csak egy évre került be a versenynaptárba, és bár a futam hatalmas népszerűségnek örvendett, közel sem volt biztos, hogy 2019-ben is rendeznek majd versenyt. Ám jött a Mercedes, és beállt a futam mögé egy kis pénzzel – így lett a verseny névadó szponzora –, vagyis jövőre is lesz Német Nagydíj:

„Teli lelátók, sok akció és lelkes tömeg volt Hockenheimben, a Liberty Media pedig megkérdezte, hogy át tudjuk-e hidalni az anyagi problémát. Végül a vezetőség úgy döntött, hogy megmentjük a nagydíjat.”

Toto Wolff azt is elmondta még, hogy a szerződés egyelőre egy évre szól, és majd a 2019-es verseny után mérlegelik a dolgokat és döntenek a jövőről:

„Megpróbálunk letenni egy jó showt az asztalra, megmutatni a kocsikat, és eldöntjük, vajon működik-e nekünk, és vajon folytatni akarjuk vagy sem. Opciós jogunk van 2020-ra.”

Eközben meg...

Bottas lényegében beismerte a számára szomorú nyilvánvalót

Nem valószínű, hogy ez egyébként bárkinek is kérdés lett volna.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés