Végre egy autógyártó, aki rájött, hogy az autóipari chiphiány kezelésének egyik módja lehet, ha nem tesznek annyi chipet az autóba!

A Stellantis bejelentette, hogy a Peugeot 308-asokat az autóipart sújtó chip-ellátási zavarok miatt újra analóg műszerekkel gyártja le. Az autóiparban számos gyártó, márka beszámolt már a félvezető-hiány következtében történt problémákról, leállásokról, de ez az első olyan eset, amikor arról hallunk, hogy egy gyártó a chiphiányt ilyen kreatív módon, kevesebb chip felhasználásával próbálja meg kezelni egy konkrét modell esetében.

A 308-as gyártását a franciaországi Sochau melletti üzemben korábban már le is kellett állítani egy időre, de a Peugeot most úgy döntött, jó lesz az az utolsó pár ezer 308-as a régi órákkal is. A korlátozott mennyiségben elkészíthető virtuális műszeregységeket pedig inkább olyan frissebb modellekbe szerelik be, mint a 3008-as. A nyolcadik éves 308-as gyártását már amúgy is csak őszig tervezi a gyártó, hiszen hamarosan jön az új generáció.

Ilyennek kellett volna lennie a 308-asok műszeregységének: ez a Digital i-Cockpit
Ez pedig az analóg órás i-Cockpit egy 2017-es tesztünkből, normál illetve sport üzemmódban

A francia LCI hírcsatorna privát kis nyomozására hivatkozva azt mondja, a 308-as vásárlók 400 eurós kedvezményt kapnak, amiért analóg órákkal kell átvenniük autóikat.

(Forrás: Automotive News)

Kinek chip nem jut, kinek ülésszivacs:

A chiphiány után most az ülésekbe való szivacs hiánya fenyegeti az autógyártókat

A texasi extrém téli időjárás miatt leálltak azok az olajfinomítók, melyek melléktermékéből készül az autóülések szivacsa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés