Lewis Hamilton nincs köztük.

Számos pilóta is hangot adott elégedetlenségének a Lewis Hamilton vesztét okozó Michael Masi kényszerű távozása* után kinevezett új versenyigazgatóival szemben, mondván: következetlenül járnak el a büntetések kiosztásakor, ami Sebastian Vettel szerint egyértelműen a tapasztalat hiányára vezethető vissza:

„Ami most hiányzik, az a tapasztalat, amit Michael Masi megszerzett és a pályára hozott. Ő régóta csinálta ezt, ebben nőtt fel”

– a Forma–1 mezőnyéből többen is, többek között a haasos Kevin Magnussen és az AlphaTauri japán pilótája, Cunoda Júki is egyetért a négyszeres világbajnokkal.

* Mint ismert, az akkor az FIA versenyigazgatójaként ténykedő Michael Masi nem úszta meg a 2021-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon történteket (a kétes bírói döntések révén Lewis Hamilton elvesztette a szinte már megnyert nyolcadik világbajnoki címét, és helyette Max Verstappen lett a bajnok): kirúgták, vagyis megfosztották versenyigazgatói posztjáról, az FIA pedig később elismerte, hogy hibás döntés született az ominózus nagydíjon. Masi utódja a WEC versenyigazgatója, Eduardo Freitas, és a DTM versenyigazgatója, Niels Wittich lett, akik egymást váltva vesznek részt a futamon.

Vettel még hozzátette, hogy az FIA új versenyigazgatói nincsenek könnyű helyzetben, mert Masi távozása óta reflektorfénybe került, hogy mi történik a versenyirányításnál,

„de remélem, hogy a dolgok lecsillapodnak, és megtaláljuk a módját, hogy együtt dolgozzunk. Nem lehet mindenkit boldoggá tenni, de meg kell próbálnunk mindkét oldalt elégedettebbé tenni”.

Még az is lehet, hogy Michael Masi visszatér:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Bassza meg mindenki!”

Daniel Ricciardo üzent.

Akár hét F1-es csapat is kihagyhat több futamot az idei szezonból

A Red Bull szerint az FIA-nak meg kell oldania ezt a problémát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.