Persze azzal nem volt semmi gond, amikor még ők voltak állandóan az élen.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a Mercedes dominanciája teszi tönkre a Forma-1-et. A német csapat megnyerte a 2014-es és 2015-ös konstruktőri világbajnokságot is, és Lewis Hamilton mindkét évben megverte a csapattársát, Nico Rosberget. A két pilóta összesen 16 futamot nyert a 19-ből, és két év alatt 23-szor végeztek egy-kettőben.

A Red Bullnak csöndben kéne maradnia, mert ők 2010-2013-ig négy csapatvilágbajnoki címet húztak be, és Sebastian Vettel zsinórban négyszer nyerte meg a vb-t, de Horner szerint ez a szituáció teljesen más.

„Megjósolható befutó, és folyamatosan ugyanazok az emberek az élen rosszat tesznek minden sportágnak. Minket is vádoltak ezzel, de mi élveztük a helyzetet. A négy címből, amit megszereztünk kettő olyan volt, hogy csak az utolsó versenyen dőlt el, valamint mi sosem végeztünk egy-kettőben a világbajnoki tabellán.”

„A kiszámíthatóság csupán elkedvteleníti az embereket attól, hogy nézzék a futamokat, és inkább közelebb kéne hozni a pilótákat egymáshoz. Szerintem senki nem élvezi azt látni, hogy Fernando Alonso csak van a mezőnyben valahol, hanem azt akarjuk látni, hogy harcol. Szeretnénk látni, ahogy Daniel Ricciardo is esélyes, valamint szeretnénk, hogy Sebastian Vettel megszorongassa a Mercedeseket.”

„De nem hisszük, hogy ez valaha meg fog történni, hiszen a felsőbb hatalmas folyamatos szabályváltoztatgatásai miatt. Az, hogy jövőre nem változik igazából nagyon semmi, csak azt fogja előidézni, hogy egy újabb Mercedes által dominált évnek nézünk elébe.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés