Több mint valószínű, hogy vevő is akadna rá.

Az FIA még tavaly október elején jelentette be, hogy zöld utat adott az Andretti Formula Racingnek, hogy tizenegyedik csapatként csatlakozzon a Formula–1 mezőnyéhez a 2025-ös vagy 2026-os szezontól kezdődőn, idén februárban azonban a Formula One Management (FOM), tehát maga az F1 elutasította az amerikai autóversenyzés nagyágyújának sportághoz való csatlakozását. Az indoklás azt sugallta, hogy a sorozat többet érne az Andretti számára, mint fordítva.

Minden bizonnyal az is közrejátszhatott az elutasításban, hogy a mezőny jelenlegi tagjai erősen ellenzik egy új csapat érkezését, merthogy egy új istálló belépésével a bevételeket is több felé kellene szétosztani, vagyis kevesebb pénz jutna egy-egy gárdának – az F1 azért valamelyest kompenzálná ezt a kieső nyereséget azzal, hogy az újonnan érkező több száz millió dolláros nevezési díját a már meglévők között osztaná szét.

Úgy tűnik, hogy Andrettiék számára egyetlen út vezet az F1-be, ez pedig egy meglévő csapat megvásárlás lehet. Erre akár most lehetősége is nyílhat az amerikaiaknak, mégpedig a Red Bull második csapatának, a Visa Cash App RB „személyében”. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ugyanis ismét* a kisebbeik RB lehetséges eladásról beszél:

„Sok érdeklődő van, de a részvényesek döntenek majd. Az ár magas, de még semmi sem dőlt el.”

*A B-csapat eladása már tavaly is téma volt a Red Bullnál, mondván az akkor még AphaTauri néven futó istálló nem hozza az eredményeket, ilyenformán pedig túlságosan költséges üzemeltetése. A csapatot végül nem adták el, valószínűleg a névváltás részben megoldást jelentett az anyagiakra.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton elmondta, kit szeretne utódjának a Mercedesnél

A Mercedes továbbra is keresi George Russell csapattársát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában