Az osztrák istálló elképzelhetetlennek tartja, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton egy csapatban versenyezzen, és teljesen jogosnak tűnnek az érvei.

A 2023-as Formula–1-es szezon záró szakaszában komoly szappanopera bontakozott ki a Red Bull csapatfőnöke és Lewis Hamilton, valamint a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff között, amikor mindegyikük azt bizonygatta, hogy a másik fél próbálta meg felvenni a kapcsolatot, hogy egyeztessenek a hétszeres világbajnok esetleges RB-hez való szerződéséről.

Hamilton szívesen vezetné a Red Bullt

Ki tudna nemet mondani minden idők legdominánsabb Formula–1-es versenygépére?

Akármi is az igazság, az átigazolásra nem került sor, és az osztrák istálló tanácsadójától, Helmut Markótól pedig azt is lehet tudni, hogy miért is nem fog soha megvalósulni ez a forgatókönyv:

„Christian tájékoztatott róla, és megmutatta a kapott üzenetet, de azt mondtam neki, hogy Hamilton és Verstappen párosa nem fog működni.

Egyrészt túl sok minden történt közöttük, és túlságosan feszültté vált a viszonyuk 2021-ben. Másrészt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy a mezőny két legdrágább versenyzője legyen nálunk. Ez soha nem fog megtörténni.”

Egyébként Hamiltont a 2025-es idény végéig köti szerződése a Mercedeshez, vagyis jelen esetben a britet még 40 évesen is láthatjuk versenyezni az F1-ben.

Hamilton: Olyan az új mercedeses szerződésem, mint egy rohadt könyv

Lewis Hamilton az új szerződéséről beszélt.

(Forrás: Crash.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen elképesztő fizetése: kétnaponta tudna venni egy kétszobás budai ingatlant

Max Verstappennek határozottan világbajnok fizetése van, és természetesen Lewis Hamiltonnak is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés