Magas volt az a bizonyos labda.

A Red Bull rendesen megtrollkodta Valtteri Bottast, ugyanis kirakott egy olyan videót, amin az látható, ahogy Max Verstappen mindennél könnyebben megelőzi őt az Orosz Nagydíjon. A poén viszont csak a bejegyzés szövegével üt, ami az lenne, hogy

„Valtteri, itt Max.”

Hogy értse az ember, milyen magas labdát csapott le az RB, nem árt tudni azokról az elhíresült rádióüzenetekről, amik „Valtteri, itt James*” felütéssel kezdődtek és rendre azzal értek véget, hogy arra kérték Bottast, hogy engedje el csapattársát, Lewis Hamiltont.

* James Vowles, a Mercedes stratégája és vezető mérnöke.

A finn tehát nem annyira nehezítette meg Hamilton legnagyobb kihívójának dolgát – talán azért, mert az idény végén távozik és/vagy mert elege lett, hogy csapata rendre Hamiltont favorizálta? –, sőt, szinte már olyan simán elengedte az előrenyomuló Verstappent, mint ahogy néha még saját csapattársát sem.

Egyébként Bottas – a motorcseréből adódó büntetés miatt csak a 16. helyről rajtolhatott és – végül ötödik lett, míg Verstappen a tök utolsó pozícióból szerezte meg második helyet Hamilton mögött, amihez – többek között– kellett az ominózus előzés is.

Az eső és Norris drámája összehozta Hamilton 100. futamgyőzelmét

A második az tök utolsó helyről rajtoló Max Verstappen lett.

Eközben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés