Nem más, mint Ross Brown.

Lewis Hamilton – még ha nem is teljesen önerőből, de – megnyerte az Orosz Nagydíjat, amivel nemcsak visszavette a vezetést Max Verstappentől a világbajnoki pontversenyben, de egyben történelmet is írt: ugyanis a brit számárá a szocsi győzelem volt F1-es pályafutásának 100. futamgyőzelme, ilyenre pedig még egy pilóta sem vol képes a sportágban.

„Ez egy olyan mérföld kő, amiről senki nem gondolta, hogy valaha bárki is elérheti. Michael (Schumacher) 91 győzelemmel messze megelőzött mindenkit, elképzelhetetlen volt, hogy bárki is megközelítse őt. Aztán jött Lewis” – az F1 sportigazgatója, Ross Brawn.

Ez a szám ugyanakkor még még bőven gyarapodhat, hiszen a szezonból még hét versenyhétvége hátra van, ráadásul Hamilton jövőre is a mezőny tagja lesz, Brawn pedig megjósolta, mennyi futamgyőzelem van még a britben:

„Ki tudja, hol lesz a vége? Még velünk marad néhány évig, és minden évben nyerni fog. Nem hiszem, hogy eljut kétszázig, de még húsz győzelmet biztosan merek jósolni neki, hiszen továbbra is rendkívül versenyképes és elképesztően motivált.”

Eközben...

Norris elmondta a győzelmébe kerülő döntésének okát

Vállalja a felelősséget és mint mondja: „Egyszerűen megszakad a szívem.”

(Forrás: planetf1.com, fotó: Formula 1)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés