Továbbra is csak Mercedes-pilóta nyerte meg az Orosz Nagydíjat.

Az Orosz Nagydíj időmérőjén rendesen meglepték a Mercedest, Lando Norris, Carlos Sainz Jr. és George Russell is megelőzte Lewis Hamiltont köszönhetően bevállalóságuknak. A rajtrács ugyanakkor vasárnapra változott, többeket is hátrasoroltak motorcsere miatt, többek között a vb-éllovas Max Verstappent (ő még a monzai büntetését is hozta magával) és Valtteri Bottast is:

Lewis Hamilton nyerte meg az Orosz Nagydíjat az utolsó helyről rajtoló Max Verstappen és Carlos Sainz Jr,. előtt

– a hétszeres világbajnok ezzel nemcsak pályafutása 100. futamgyőzelmét aratta, de visszavette a vezetést Max Verstappentől a világbajnoki pontversenyben (előnye 2 pont); valamint továbbra is áll a tétel, hogy csak Mercedes-pilóta nyert Szocsiban:

A végig kifejezetten izgalmas futam egyébként hat körrel a vége előtt durvult el,

amikor is megérkezett az özönvízszerű eső: ekkor az éllovas Lando Norris vezetett Lewis Hamilton előtt, ám a fiatal mclarenes – felülírva csapata döntését – az őt üldöző honfitársával szemben nem ment ki kerékcserére, úgy gondolta, hogy slicken be tudja fejezni a futamot, de esélytelen volt pályán tartani az autót:

Hamilton elment Norris mellett, aki a bukóterezés után természetesen már kiment a bokszba, így végül a 7. helyen tudta befejezni a futamot. A fiatal brit ettől függetlenül hatalmas versenyt ment, őt is választották a nap versenyzőjének – de ezt a címet akár Verstappen is kaphatta volna, aki a tök utolsó helyről rajtolva ért oda a dobogó második fokára.

Hamilton persze nem érdemtelenül nyerte meg az Orosz Nagydíjat, a 100 futamgyőzelmet számláló teljesítménye előtt pedig le a kalappal!

Eközben...

„Ha bevezetik a fordított rajtrácsot az F1-be, elhagyom a sportágat”

Elég egyértelművé tette a négyszeres világbajnok, mint gondol róla.

Vettelből előjött a benne rejlő Räikkönen, amikor a versenyek előtti rituálékról kérdezték

Kimi utánozhatatlan figura, ha nyilatkozatokról van szó, de a négyszeres világbajnok most egészen megütötte a szintjét.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés