Végül is az osztrák istálló tanácsadója csak a tényeket közölte.

Bár Max Verstappen a 17. helyről indult a múlt hétvégi esős São Pauló-i Nagydíjon, bravúros teljesítménnyel és némi szerencsének köszönhetően (19 másodperces előnnyel) megnyerte a futamot – a holland ezzel a győzelemmel 62 pontra növelte előnyét Lando Norris előtt a bajnoki tabellán, így három versenyhétvégével a vége előtt már csak egy karnyújtásnyira van a negyedik világbajnoki címétől.

Verstappen teljesítménye akkora visszhangot keltett, hogy még a riválisok is elismerték

A São Pauló-i Nagydíj után még az ellenfelek is csak méltatni tudták Max Verstappent.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint a brazil futam egyértelműen megmutatta Verstappen képességeit, mindezt pedig úgy közölte, hogy azzal keményen odaszólt a pole pozícióból induló, végül csak hatodik helyen célba érő Norrisnak:

„Max szárnyalt. Hibátlanul versenyzett, ezt viszont nem mondhattuk el Norrisról. Hogy ez óriási lépés-e a bajnoki cím felé? Nem, szerintem ez maga a bajnoki cím. Itt látszik, ki az igazi bajnok.”

(Forrás: Sports Illustrated, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Norris szerint senki sem ért egyet a szabállyal, ami miatt Verstappen nyerhetett a 17. helyről rajtolva

Max Verstappen kétségtelenül bravúrosan versenyzett – azért némi szerencse is kellett hozzá –, de persze a szabály az szabály.

Verstappen rettegésben tartja a versenytársait?

Nem csodálkoznánk, ha így lenne.

Az F1-ben csak három csapatfőnök hozhat döntéseket

Günther Steiner élesen kritizálta a Formula–1 jelenlegi döntéshozatali rendszerét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
16% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.