Egy Lewis Hamilton-Max Verstappen páros hogy tetszene?

A Honda 2021 után lelép az F1-ből, ez azt jelenti, hogy a Red Bull (és az AlphaTauri) motor nélkül marad. A helyzet viszont az, hogy a japánok távozásával a csapat sztárpilótája, Max Verstappen is elhagyhatja a csapatot, hiába köti szerződése 2023-ig az osztrák istállóhoz.

Reagált a cserbenhagyott Red Bull a Honda távozására

Nincsenek könnyű helyzetben, az biztos.

Azt ugyanis magától a Red Bull tanácsadójától, Helmut Markótól lehet tudni, hogy a 23 éves versenyzőnek szerepel egy kilépési záradék a szerződésében az autó és a motor teljesítményére vonatkozóan. A legnagyobb holland napilap, a De Telegraaf pedig már arról ír, hogy valószínűleg folynak a tárgyalások Verstappen és a csapat között, és úgy sejtik, hogy előbbinél lehet az ütőkártya.

Pletykák szerint a holland 2022-től akár a Mercedesnél is versenyezhet Lewis Hamilton csapattársaként, a 2009-es világbajnok, Jenson Button sem tartja ezt valószínűtlennek, merthogy szerinte a britnek szüksége van arra, hogy a győzelmek kihívás mellett szülessenek, amire jelen állás szerint így lenne a legnagyobb esély.

Valtteri Bottas szerződése 2021-ben lejár a Mercedesnél és közel sem biztos, hogy marasztalják, Hamiltoné pedig még idén kifut, de szinte biztosan hosszabbítani fog.

Akár még nagyon jól is kijöhet a Red Bull a Honda távozásából

Ehhez azért több dolognak is össze kell jönnie.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés