Tőlünk kivonult, de máshol nagy lépésekkel halad előre az Uber: most éppen a Volvóval fogtak össze, hogy a jövő fuvarjait már sofőr nélküli önvezető autók bonyolítsák le.

Magyarországról ugyan visszavonulót fújt az Uber, de máshol olyan terven dolgoznak, ami megreformálhatja a közösségi közlekedést. Most ugyanis a Volvóval fogtak össze az önvezető autók fejlesztésére, amelyre mind a két cég 300 millió dollárt szán.

A Volvo már régebb óta elkötelezte magát az önvezető autók felé, hiszen azt ígérte, hogy 2021-ben kínál először ilyen autót. A prototípusokkal előrehaladott kísérleteket folytatnak, de szükségük volt olyan partnerre, akivel még több tesztet végezhetnek. Itt jött képbe az Uber, akiknek pedig jól jönne egy vezető nélküli autóflotta.

A közös munka elkezdődött, és az első eredménye hamarabb jön, mint gondolnád. Pittsburgh utcáin már a jövő hónapban feltűnnek az önvezető Volvo XC90-esek, amellyel az Uber ügyfelei ingyen utazhatnak. Az autó ugyan magától megy majd, de két szakember ül majd az első üléseken, hiszen a fuvarozás célja egyelőre a technológia tesztje lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
39% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés