Az Abt által tuningolt Audi RS5-ről már akkor tudtuk, hogy kívánságlistás, amikor bemutatták, most pedig azt is láthatjuk, mire való. Például elautózni vele a Ligur-tengerhez, hogy ott átszálljunk az Abt által tuningolt motorcsónakba.

A biturbó V6-os motorjával gyárilag is elég izgalmas az Audi RS5, de a 450 lóerős szériamodellnél még jobb az Abt által átdolgozott változat, ami már 530 lóerőre és 680 Nm nyomatékra képes. Az automata váltóval, összkerékhajtással és izgalmas hangú kipufogóval arra való, hogy élvezet legyen terelni a kanyargós utakon.

Például a Ligur-tenger felé, ahol Genova közelében, a varazzei kikötőben fotózták össze az Abt másik büszkeségével.

Az olasz Sacs Marine által épített motorcsónakról van szó, aminek a motorjait, mert hogy kettő is van belőle, az Abt vette kezelésbe. A V8-as TDI-ből ezzel kereken 400 lóerőt hoztak ki egyenként, ami már elég szépen repíti a csónakot.

A Strider 11 Abt Sport Master a nevéhez illően 11 méter hosszú, azaz sokkal nagyobb, mint gondolnád, 4,5 tonnát nyom, de megdöbbentően könnyedén szeli a mediterrán vizeket.

A legnagyobb sebessége 50 csomó, ami 93 km/órának felel meg, és ez a gyáriak szerint olyan, mintha háromszázzal száguldanál az úton.

Az Abt munkája pedig nemcsak a motorcsónak teljesítményén érhető tetten, hanem a hangján is,

a két TDI-nek ugyanis egyáltalán nincs dízelhangja. Sokkal inkább úgy szól, mint az RS5, ami így egyben teszi tökéletes párossá a két járművet.

Ez is érdekelhet:

Olcsóbb lehet az Audi e-tron, ha elég a kisebb hatótáv is

A Teslánál látott gyakorlatot folytatja az Audi is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve