Max Verstappan sima rajt-cél győzelmet aratott, a Mercedes pedig elvitte a konstruktőri második helyet.

Az idényben megszokott, ám az abu-dzabi szabadedzéseket nézve mégis meglepő eredmény született a szezonzáró időmérőjén – a 2023-as bajnokság utolsó rajtrácsa:

Max Verstappen pedig sima rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon (is)

– a háromszoros világbajnoknak igazából csak a rajtot követően kellett izgulnia:

A második helyen csapattársát, Sergio Pérezt intették le, de a mexikói ötmásodperces időbüntetést kapott (amiért lekoccolta Lando Norrist előzés közben), így Charles Leclerc lépett elő a második helyre, míg George Russell a harmadikra – ez és az, hogy Lewis Hamilton előrébb végzett Carlos Sainz Jr.-nál azt jelentette, hogy

a Ferrarinak nem sikerült ledolgoznia négypontos hátrányát a Mercedesszel szemben, azaz a Red Bull mögött a Mercedes lett a második a konstruktőrök között.

Az Abu-dzabi Nagydíj első tíz helyezettje – a teljes végeredményt ITT tudod megnézni:

A 2024-es idény március 2-án a Bahreini Nagydíjjal rajtol el – a szezon rekordhosszú lesz, ugyanis 24 futamból fog állni.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több mint félmilliárdot követel a Ferrari a Las Vegas-i Nagydíj szervezőitől

Nem kevés pénzről van szó, ami már csak a költségvetési sapka miatt is necces lehet.

Megvan Mick Schumacher új csapata

Mick Schumacher jövőre ismét versenyezni fog.

„Biztonságban van-e Sergio Pérez a Red Bullnál? Semmiképpen”

A világbajnoki tabella második helye is kevés lenne Sergio Péreznek az ülése megtartásához?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés