Pedig az egykori Red Bull-pilóta idén parádézik a szebb napokat látott istállónál.

Alexander Albon idén komoly teljesítményt nyújt Williamsszel, aminek köszönhetően már most, a szezon felén kicsivel túl járva több pontja van neki és a szebb napokat is látott legendás istállónak is, mint az előző idényben végén.

Ez, illetve a Sergio Pérezt érő rendszeres kritikák kapcsán pedig nem csoda, ha felmerül egyesekben, hogy a Red Bull esetleg visszahívhatná egykori pilótáját Max Verstappen csapattársának, azaz a mexikói helyére. Erre reagált az osztrák csapat tanácsadója, Helmut Marko a Viaplay csatornának, aki gyorsan rövidre zárta ezeket a felvetéseket:

„Albonnak már megvolt a lehetősége. Persze azóta feltűnően sokat fejlődött, de jelenleg nincs olyan versenyző, aki Max szintjén állna.”

(Forrás: Grandprix.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Pérez röhejes magyarázatot adott arra, miért tűnt el a 14 másodperces előnye Verstappennel szemben

Egészen kínos tempóhátrányban volt Sergio Pérez Max Verstappennel szemben.

Pérez elárulta, mennyire nehéz Verstappen csapattársának lenni

„Meglepő”, ezt „nem is gondoltuk volna”.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve