A kilencvenes évek elején még nem értékelték a rajongók, hogy elsőkerék-hajtásra váltott az Alfa Romeo középkategóriás szedánja, de mára a klasszikusok közé sorolhatjuk a harminc éve bemutatott 155-öst, ami a legnagyobb sikereit a versenypályákon aratta.

A nyolcvanas évek második felében egyértelműen új korszak kezdődött az Alfa Romeónál, amikor az ikonikus márka a Fiathoz került. Még nem ezért osztozott közös alapokon az Alfa 164, valamint a Fiat Croma, a Lancia Thema és a Saab 9000, azok fejlesztése már jóval korábban elkezdődött. Az 1985 óta gyártott Alfa 75-ös utódja azonban már valóban a Fiat-korszakban született.

1992-ben a genfi autószalonon mutatkozott be az Alfa Romeo 155, amihez az akkor éppen az I.DE.A stúdiónál dolgozó Ercole Spada rajzolt zseniális formát. Az ék alakú karosszéria szögletesnek tűnik, de valójában áramvonalas, a légellenállási együtthatója 0,29,

a ránézésre is méretes hátsójában tágas, 525 literes csomagtartónak maradt hely.

Ercole Spada nevéhez fűződik még ebből a korszakból a Fiat Tempra és a Lancia Dedra dizájnja is, és az Alfa 155 éppen ezzel a két modellel osztozott közös padlólemezen. A márka rajongói számára szentségtörésnek számított, hogy a hátsókerék-hajtású, transaxle elrendezésű 75-ös után a Fiattól származó fronthajtású alapokat örökölte meg az újdonság.

Twin Spark és Q4

Ha az elsőkerék-hajtásával nem is, a motorjaival azért meg tudta nyerni a kétkedőket az autó. A bemutatásakor az 1,7 literes 115 lóerős, az 1,8 literes 129 lóerős és a kétliteres 143 lóerős Twin Spark-benzinmotorok közül lehetett választani, és elérhető volt a legendás V6-os Busso-motor is 2,5 literes méretben, 166 lóerővel.

A kínálatban két turbódízel motor is volt 90 és 125 lóerővel, de ezek az eladásoknak csak a töredékét tették ki.

A 155-ös legizgalmasabb változatának a Q4 számított, ami a Lancia Delta Integrale technikáját kapta

a kétliteres, 190 lóerős turbós benzinmotorral és állandó összkerékhajtással, ezzel hét másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége elérte a 225 km/órát.

A pályák ásza volt

Az Alfa Romeo ezzel a modellel tért vissza a versenypályákra, ahol számos sikert aratott. A 155-tel Nicola Larini megnyerte az olasz és a német túraautó-bajnokságot, Adrián Campos a spanyol, Gabriele Tarquini pedig a brit szériát. A sikereket látva 155 GTA Stradale néven csúcsmodellt építettek a Q4-ből, 400 lóerővel, de egyetlen prototípus után lefújták a projektet.

Zagato-különkiadások

Ha a 155 GTA nem is vált valóra, két sportos limitált szériát azért elkészített a Zagato, 1993-ban jött ki a 155 TI.Z, amit két évvel később követett a 155 GTAZ. Mind a két modell izmosabb külsőt kapott, és a teljesítményüket is megnövelték. A 155 TI.Z-ben 170 lóerőre volt képes a Twin Spark motor, míg a GTAZ az összkerekes Q4 technikáját kapta, de 215 lóerővel.

A DTM-hez készült a 155 V6 Ti versenyautó, amit a 2,5 literes V6-os motor 426 lóerős változata hajtott. 1993-ban Nicola Larini és az Alfa Romeo elsöprő győzelmet aratott vele, majd a következő évben újabb tizenegy futamot nyertek meg az autóval, amit 1995-re 490 lóerősre izmosítottak, ezzel a végsebessége elérte a 300 km/órát.

Nem lett kombi

1995-ben alapos modellfrissítéssel kívánták vonzóbbá tenni az utcai modellt. A karosszériát és a nyomtávokat is kiszélesítették, a kormányzást a versenyzés során szerzett tapasztalatok alapján direktebbre hangolták. A felszereltségből az elektromos ülések, a digitális klíma és a csúcsmodelleknél az állítható lengéscsillapítás sem hiányzott. Az újabb modellt a krómozott pajzsról ismerheted fel, a lökhárítók már mindenképp színre fújtak voltak.

A ráncfelvarrással együtt érkeztek meg a 16 szelepes motorok, továbbra is Twin Spark technikával. Az új alapmotor a 120 lóerős 1,6 literes lett, míg az 1,8 literes teljesítménye 140, a kétliteresé 150 lóerőre nőtt. A 155 SW egyetlen prototípusát a Sbarro építette, és

elég jól nézett ki ahhoz, hogy gyártásba adják, de kombi végül sosem készült a típusból.

A hosszúnak nem nevezhető pályafutása alatt a 155-ös nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, hat év alatt mindössze 195 ezer példánya került ki a gyárból. Az utódja, a 156-os azonban szakított a hetvenes évekbeli Giulietta óta csiszolt szögletes formavilággal, elnyerte az európai év autója díjat, és igazi sikermodell lett – de az már egy másik történet.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Aki büntetőfékezik, ne lepődjön meg, hogy ez lesz a vége