A hetvenes évek végén bemutatott Alfa 6-ra talán nem is emlékszel, annyira felejthető volt az Alfa Romeo nagyautója, amiből hét év alatt mindössze 12 ezer példány készült. Az 1987-ben bemutatott, a Pininfarina stúdiónál dolgozott Enrico Fumia által tervezett 164-essel azonban ismét letette a névjegyét az Alfa Romeo a sportos üzleti limuzinok kategóriájában, a folytatásról azonban sokáig nem tudtak dönteni.

Már 1990-ben elkezdtek dolgozni az utódján, az első elképzelés szerint a 164-est dolgozták volna át, amihez az Alfa Romeo saját dizájnközpontja mellett a Bertone, az Italdesign és a Pininfarina is megálmodta a saját változatát. Paolo Cantarella, a Fiat akkori vezére azonban úgy döntött, hogy

az Alfa Romeo készülő nagyautójának teljesen új alapokra kell épülnie, amit a szintén éppen készülő Lancia Kappa számára fejlesztettek.

A dizájn terén is teljesen új irányt vettek, tiszta lappal kezdték a tervezést. A formát Wolfgang Egger rajzai alapján kezdték kidolgozni, aki az Alfa Romeo új, ívelt stílusát előrevetítő Nuvola tanulmányautó vonalait is jegyezte. A márka formatervező központját akkoriban Walter de Silva vezette, aki később elárulta, hogy

nem a legszebb dizájn vált valóra, a Fiat vezetői ugyanis nem akarták elhomályosítani vele a Lancia Kappát.

A 166-os formáján egyértelműen felfedezhető, hogy az egy évvel előtte bemutatott 156-os rokona, de azzal ellentétben nem tud első pillantásra rabul ejteni. A karosszériája ugyan tele van izgalmas részletekkel, az összképet mégis az Alfa Romeo jellegzetes pajzsa és a hűtőmaszk két szélére rejtett apró fényszórók határozták meg.

Mintha egy kicsit szomorkás arca lenne a 166-osnak, ami miatt sok kritikát kapott a bemutatása után.

Az Alfa Romeo ismét mércét kívánt állítani a sportos limuzinok között, ezért a műszaki tartalom jelentős előrelépésnek számított a 164-eshez képest.

A 166-os elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink felfüggesztést kapott, a kormánykerék mögötti fülekkel kapcsolhat robotizált váltó is különlegességnek számított akkoriban. A belső tér minőségét nem érte kritika, és a 166-os felszereltsége is csábítóan gazdag volt.

A 155 lóerős kétliteres belépőmotoron kívül kétféle V6-ossal kínálták, a 190 lóerős 2,5 literessel és a 226 lóerős 3,0 literessel. Ott volt még a 2,4 literes, öthengeres turbódízel, kezdetben mindössze 136 lóerővel, ezt az évek során 150 lóerőre növelték, a Multijet változata pedig 175 lóerőre is képes volt. A 205 lóerős kétliteres V6-os az olasz piac kiváltsága maradt, de a kínálat igazi gyöngyszeme lett a 240 lóerős 3,2 literes V6-os, amivel 245 km/órával száguldhatott a nagy Alfa.

A kezdeti gyenge érdeklődést mutatta, hogy az első teljes évében, 1999-ben mindössze alig több mint 26 ezer példány fogyott a 166-osból, miközben a 156-osból 95 ezret adtak el abban az évben. A helyzet pedig csak tovább romlott, két évvel később ennek a fele sem kelt el,

a sikertelenségben nagy szerepe lehetett annak is, hogy a 166-osé volt a piac legnagyobb értékvesztése.

A dizájnt érintő kritikákra válaszul 2003-ban teljesen áttervezték a 166-os orrát. Megkapta az újabb Alfa Romeo-modellek magasabb pajzsát, és a fényszórók méretét is megnövelték, amivel jobban hasonlított a 156-osra, de egyben fantáziátlanabbá is vált. A megújult modellel sem tudták még nyolcezer fölé sem tornászni az éves eladást, ezért az Alfa Romeo más európai gyártókhoz hasonlóan kivonult a nagyautók kategóriájából 2007-ben.

Szolid vigasz, hogy a 2005-ben bemutatott 159-es némiképp pótolni tudta az Alfa Romeo nagyautóját, ugyanis jóval nagyobb lett a 156-osnál, és a Giugiaro által megálmodott formáját is nagyon eltalálták, csaknem 250 ezer példányt el tudtak adni belőle. A 166-os pedig az évek során igazi ritkasággá vált, ma inkább érdekes youngtimernek számít, Azzurro Nuvola színben, V6-os motorral és kézi váltóval egyet szívesen a garázsunkba állítanánk.

Ez is érdekelhet: