A nyolcvanas évek elején készült, de végül sosem vetették be élesben az Alfasud B-csoportos raliváltozatát, és ez adta az ihletet ehhez a modernizált Alfa Romeóhoz, ami a portugáliai Alma műhelyéből került ki.

Talán nem a legizgalmasabb Alfa Romeók egyike az Alfasud, pedig készült belőle igazán ütős változat, amit a rali-világbajnokság B-csoportjába szántak. A Sprint 6C egy középmotoros versenygép volt, amit az Autodelta épített, az izmosított formáját a Zagato álmodta meg, a kerekeit pedig a Busso V6-os motor hajtotta. Mielőtt rajthoz állhatott volna, 1982-ben törölték a projektet.

Az Alfa Romeók és más youngtimerek építésével foglalkozó portugáliai Alma vette elő újra a Sprint 6C ötletét, hogy még izgalmasabb Alfasudot alkossanak.

Persze ezúttal nem a középmotoros versenyautóról van szó, hanem az utcai modell alaposan modernizált változatáról, aminek éppúgy kiszélesítették a karosszériáját az izmos sárvédőkkel, mint a ralira szánt ősénél.

Sokat javítottak az utastér ergonómiáján is, amihez igazítottak a kormánykerék pozícióján, az alcantara kárpitos ülésekkel jobb a minőségérzet, míg a versenyautós hangulatot a négypontos Sabelt övek teremtik meg. Ha közelebbről megnézed, akkor feltűnhet, hogy az Alma Sprint fekete hűtőmaszkjának két oldalára projektoros Hella fényszórók kerültek.

Az alapokat az utcai Alfasud Sprint adta, aminek az 1,7 literes, négyhengeres bokszermotorját 1,8 literesre növelték,

kovácsolt dugattyúkkal, egyedi vezérműtengelyekkel és Dellorto karburátorral a teljesítménye eléri a 160 lóerőt, ami jelentős előrelépés az eredeti modell 118 lóerőjével szemben, de akár 220 lóerős változatban is lehet rendelni.

Mindez bőven tartogat élményeket annak fényében, hogy az Alma Sprint csak 880 kilogrammot nyom, a vezetés örömét segíti az ötfokozatú kézi váltó, az átfésült futómű, a nagyobb fékek és a sperr differenciálmű is. Csak húsz példányt építenek belőle, az elsőkkel 2025-re lesznek kész, és 50 ezer euróval kell készülni hozzá, meg persze egy átépítendő Alfasuddal.

Ez is érdekelhet:

Nem lesz többé oldalra tett rendszám az Alfa Romeókon, de máson sem

Összeszedtük ennek kapcsán az oldalra szerelt rendszámos autókat – nem csak Alfákat.

Szerencseszám – Alfa Romeo 33-sztori

Az Alfa Romeo egyik legsikeresebb modellje volt, mára mégis alig maradt belőle.

A hetvenes évek sportos mércéje – az Alfa Romeo Alfetta-sztori

A hetvenes években az Alfetta volt a sportos szedánok etalonja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában