A négylevelű lóhere legalább annyira hozzátartozik az Alfa Romeóhoz, mint a jellegzetes kígyós címere, és idén lesz száz éve, hogy a milánói márka legsikeresebb versenyautóit és legizgalmasabb sportmodelljeit ékesíti.

Száz év telt el azóta, hogy az autóra festett zöld négylevelű lóhere szerencsét hozott az Alfa Romeo pilótájának a Targa Florión. A Quadrifoglio Verde attól fogva hivatalosan is a márka versenycsapatának szerencsehozó jelképévé vált, majd a hatvanas évektől napjainkig kisebb megszakításokkal az Alfa Romeo legizgalmasabb közúti modelljeit jelöli. A négylevelű lóherét az évtizedek során többször is elővette és leporolta az Alfa Romeo, a legutóbb 2015-ben, amikor a Giulia kezdett új fejezetet a márka történelmében. A centenárium alkalmából megmutatjuk, hogy milyen modellekre került az olaszok ikonikus jelképe.

Szerencsehozó kabala

Az 1909-ben alapított Anonima Lombarda Fabbrica Automobili a húszas évekre Nicola Romeo birtokába került, ezért 1920-tól már Alfa Romeo névre keresztelték az autóikat. 1921-ben mutatták be az első világháború utáni első versenyautójukat, az RL-t, aminek háromliteres, hathengeres motorja kezdetben 56 lóerőt teljesített, ezzel 110 km/órás sebességet ért el.

Az Alfa Romeo két könnyített változatot épített belőle a Targa Florio futamára, ezeknek a tömegét egy tonna alá csökkentették.

A versenycsapat pedig Alberto Ascari és Enzo Ferrari mellé leigazolta utóbbi jóbarátját, az akkor autószerelőként dolgozó, de korábban kerékpárversenyzőként sikeres Ugo Sivoccit, aki az Alfa Romeo egyik RL-jét kormányozta az 1923-as Targa Florión.

Sivocci a tizenhármas rajtszámot kapta az 1923-as Targa Florión, ezért hogy szerencsét hozzon neki, fehér alapon zöld négylevelű lóherét festett az autójára. Sikerült is megszereznie a futam győzelmét, ezért ettől fogva minden versenyen lóherével díszített autóval állt rajthoz. Kivéve a monzai nagydíjon, ahol utolérte a balszerencse, és az edzésen életét vesztette egy balesetben.

Formula–1-es sikerek

A zöld négylevelű lóhere ettől fogva hivatalosan is az Alfa Romeo versenyautóinak szerencsehozó jelképe lett, de kissé módosított formában. Sivocci halálával nemcsak a rajtszámát nem adták ki többet az olasz motorsportban, de a rombuszból is elvettek jelképesen egy oldalt, így vált a mai napig ismert háromszöggé a négylevelű lóhere háttere.

A következő évben bemutatott Alfa Romeo P2-vel igazi sikersorozat vette kezdetét.

Már 1925-ben megnyerték vele az akkor indult világbajnokságot, 1930-ig pedig összesen tizenöt nagydíj győzelmét szerezték meg. Vittorio Jano alkotását az Alfa Romeo első soros nyolchengerese hajtotta, a 615 kilós versenyautó motorja kompresszorral 155 lóerőt teljesített.

Giuseppe Farina úton az 1950-es brit nagydíj győzelme felé

Nem volt kérdés, hogy a négylevelű lóhere a Formula–1-es világbajnokság első szezonjaiban is jelen volt, amikor 1950-ben Nino Farina, majd 1951-ben Juan Manuel Fangio húzta be a világbajnoki címet. A saját csapatot alapító Enzo Ferrari azonban túl erős versenytársnak bizonyult, ezért az akkor állami tulajdonú márka ezek után már nem fejlesztett újabb versenyautót az F1-hez.

A legizgalmasabb sportautók

A négylevelű lóherét azonban nem hagyták veszni, az ikonikus embléma a hatvanas években jelent meg az Alfa Romeo utcai autóin, elsőként 1963-ban az 501 példányban gyártott Giulia TI Super oldalán. 1,6 literes motorja 112 lóerőt adott le, a tömegét plexi hátsó ablakokkal és magnézium kerekkel 910 kilogrammra szorították le, a végsebessége elérte a 185 km/órát.

A formája láttán nem gondolnád, de az Alfa Romeo Giulia a kora legáramvonalasabb autója lett a 0,33-as Cw-értékével

Megtaláljuk a négylevelű lóherét a 33 Competizione versenyautó mellett 1967-től ’69-ig mindössze 18 példányban épített, közúti használatra alkalmas 33 Stradale oldalán is. A gyönyörű pályagépben eleinte nyolchengeres motorokat használtak, majd a hetvenes évekre a 12 hengeres változat teljesítménye elérte az 500 lóerőt.

A világ egyik első szupersportautója volt a 33 Stradale, amit 1967-ben a párizsi autószalonon lepleztek le, motoja kétliteres V8-as, a karosszériát Franco Scaglione tervezte
Alfa Romeo Giulia Sprint GTA 1965-ből: a nevében az A az Alleggerita, azaz könnyített rövidítése, az alumínium karosszériára, magnézium kerekekre és műanyag oldalablakokra utal. 1,6 literes motorja utcára 115 lóerőt, a pályákon 170 lóerőt tudott
Alfa Romeo GTA 1300 Junior 1968-ból: a motorja eleinte 96, majd 110 lóerőt teljesített, de az Autodelta által épített befecskendezős versenyautók 165 lóerősek voltak

A hatvanas években a Sprint GT különféle változatai, a GTA Junior és a GTV is viselték a négylevelű lóherét, de a Quadrifoglio nevet elsőként az Alfasud alapjára épülő Sprinten használták 1983-ban. 1,5 literes motorja eleinte 105 lóerőre volt képes, később egy 1,7 literes, 114 lóerős bokszermotort is bemutattak, ezek kerültek a 33 Quadrifoglio Verde változatába is.

Kétszer is visszatért

A zöld mellett pedig megjelent az arany négylevelű lóhere, a Quadrifoglio Oro, amit az elegánsabb változatokra használtak. A nyolcvanas években a 2,5 literes, 156 lóerős V8-assal szerelt szögletes Giulietta, a kétliteres, 125 lóerős motorral hajtott Spider, valamint a háromliteres, eleinte 197, később 232 lóerős V6-os 164-es viselte még a Quadrifoglio pajzsát.

A négylevelű lóherét egy ideig utoljára az Alfa 145-ös hordhatta, majd az embléma 2009-ben tért vissza

a márka kínálatába a Mito bemutatásával, később a Giulietta sportváltozata is ezt a nevet kapta. Az előbbit 1,4 literes, 170 lóerős motor hajtotta, az utóbbit pedig a 4C-ből is ismerős 1,75 literes turbómotor 240 lóerővel és duplakuplungos váltóval.

Q2, de nem Audi

A Quadrifoglio kezdőbetűje időközben az Alfa Romeo technikai szótárában is megjelent, Q4 jelölte a márka összkerékhajtását, a Q2 pedig az önzáró differenciálműves modelleket. Az utóbbi miatt egyébként az Audinak engedélyt kellett kérnie az olasz gyártótól, hogy a legkisebb szabadidő-autója típusneveként használhassa.

Az Alfa Romeo következő feltámadását ismét a Quadrifoglio vezette fel, a márka ugyanis rögtön csúcsváltozatban mutatta be az újonnan fejlesztett platformra épített Giuliát és Stelviót. 2,9 literes biturbó V6-os motorjával, hátsókerék-hajtásával és kézi váltójával a vezetés szerelmeseinek épült a Giulia, ami száz év után is büszkén viselheti a négylevelű lóherét.

Ez is érdekelhet:

Quadrifoglio változatban is még jobb lett az Alfa Romeo Giulia és Stelvio

A teljesítménye nem változott, de sok más apróság igen.

Igazi bestia lett a Zagato által épített Alfa Romeo Giulia

Mostanáig kellett várni, hogy sportkupét faragjanak a Giuliából, és micsoda sportkupé lett!

Újra megépítik minden idők egyik leggyönyörűbb Alfa Romeóját

Az eredeti példányok elérhetetlenek, de a replika is lenyűgöző lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés