Fernando Alonso az autósport egyre több ágában próbálja ki magát, a legutóbb épp a terepralit szemelte ki. Hivatalosan még nem esett szó róla, hogy versenyen is indulna, de februárban már teszteli a Dakar-győztes Toyotát.

Alonso először egy spanyol tévéműsorban beszélt arról, hogy örömmel kipróbálná, milyen egy Dakar-ralira felkészített Toyota Hiluxot vezetni. A kétszeres F1-es világbajnoknak nem kellett sokat várnia, hogy összeismerkedjen az immár háromszoros Dakar-győztessel.

Most először nyerte meg a Toyota a Dakar-ralit

Sokat váratott magára a győzelem.

Nászer el-Attija rögtön belement abba, hogy Alonso kipróbálja a versenyautóját, amire februárban kerítenek sort.

Még nem tudni, hogy a Toyota hivatalosan is szerepet vállal-e a tesztben, de megkönnyíti a dolgokat, hogy mindkét pilóta a japán márka versenyzője. A februári alkalom ráadásul éppen beleillik Alonso naptárába, aki január végén a daytonai 24 órás futamon, március közepén pedig Sebringben indul egy GT versenyen.

Alonso szeptemberben még éppen úgy nyilatkozott, nem valószínű, hogy valaha rajthoz állna a Dakaron.

„Vannak dolgok, amelyekben őszintének kell lennem magammal szemben, fel kell mérnem a korlátaimat. Tudom, hogy nincs meg a tehetségem a Dakarhoz.”

A lapok ezt másként látják, és azt találgatják, hogy Alonso már a jövő évben indulna a sivatagi futamon, aminek előzeteseként négy ralin, közte a magyarországi Hungarian Baja futamon, az Ázsiát átszelő Selyemút ralin, valamint a Marokkó ralin is részt venne.

Alonso néhány éve tűzte ki maga elé a célt, hogy megcsinálja az autósport mesterhármasát,

azaz megnyerje a monacói nagydíjat, a Le Mans-i 24 órás versenyt és az Indianapolis 500-at, ami eddig csak Graham Hillnek sikerült.

Alonso és a Toyota behúzta a 24 órás Le Mans-i futam győzelmét

A Toyotának most először sikerült nyernie, Alonsónak közel a mesterhármas.

Alonso tavaly már behúzta Le Mans-t, az Indy 500 még hátravan, de ha a triplát sikerülne a Dakarral is megfejelnie, akkor új mércét állítana az autóversenyzők elé.

Ez is érdekelhet:

Az eddigi legjobb eredményét érte el a magyar páros a Dakar-ralin

Szalay Balázs és Bunkoczi László célba ért az Opellel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés