És nem azt, hogy nem nyert több világbajnoki címet.

Fernando Alonso 2018-ban bejelentette, hogy befejezi Forma–1-es pályafutását, – szerencsére – sokáig azonban nem érezhettük hiányát, merthogy két év pihenő után jött a nagy hír, miszerint a spanyol pilóta 2021-ben ismét a mezőny tagja lesz, ráadásul azzal az istállóval, amivel két világbajnoki címet is szerzett.

A spanyol 2005-ben és 2006-ban ért fel a csúcsra a Renault-val – amit most Alpine néven láthatunk –, ezt a sikert pedig nem tudta megismételni sem a McLarennél (Lewis Hamilton csapattársaként), sem a ferraris évei alatt, majd az újabb, gyötrelmesre sikeredett mclarenes érájában, amikor is a legendás wokingi istálló történelme legpocsékabb időszakát élte, ami végül a 2018-as visszavonulás irányába lökte őt – a spanyol szerint ezt már sokkal korábban meg kellett volna lépnie:

„Talán egy dolgot bánok, hogy túl későn szálltam ki az F1-ből. Korábban kellett volna távoznom. Tudom, ezt most könnyű mondanom, de nem kellett volna 2018-ig várnom vele. Már 2015-ben vagy 2016-ban mennem kellett volna, hogy kipróbáljam a Dakart és az endurance-t. Már 2015-ben is gondolkodtam rajta, de időbe telt, míg végeleges elhatározásra jutotta. Talán túl sok időbe telt”

– válaszolta Alonso a francia L’Equipe azon kérdésére, hogy megbánt-e valamint pályafutása során.

Eközben...

„Hülyeség azt mondani, hogy Lewis Hamilton nyomás alatt van”

Van annál rosszabb is, mint hogy a britnek Verstappennel kell megküzdenie a világbajnoki címért.

Verstappen szerint egy nagy kamu a Drive to Survive, elmondta, miért

A holland nem fog több interjút adni a Netflixnek.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés