Ettől azért még jól néz ki az autó.

A McLaren után a mezőnyből másodikként a Red  Bull kistesója, az AlphaTauri mutatta meg a 2021-es idényre szánt autóját egy olyan show keretében, ami inkább tűnt divatbemutatónak, mintegy egy megszokott F1-es versenygép leleplezésének. Ez persze annyiban talán még érthető is, hogy az AlphaTauri a Red Bull divatmárkája.

Videón pedig így nézett ki ez az egész:

Az AT02 színvilága maradt a régi, azaz a kék és a fehér szín, ugyanakkor az arányok megváltoztak, nagyobb hangsúlyt kapott a kék:

Ha 3D-ben is megnéznéd, akkor ITT meg is teheted.

Az autó egyébként nagyjából az, mint a 2020-as modell volt, de nem is térhet el attól olyan nagymértékben tekintve, hogy a koronavírus-járvány következtében bevezetett költségcsökkentő intézkedések nyomán lényegében befagyasztották az autók fejlesztését. A technikai igazgató, Jody Egginton szerint az AlphaTauri így is elment addig, ameddig az aerodinamikát érintő korlátozások azt lehetővé tették.

A csapat két pilótája egyébként a francia Pierre Gasly és az újonc Cunoda Júki lesz, a japán az F2-ből érkezik, ahol a tavalyi idényt a harmadik helyen zárta.

További autóbemutatók időpontjai:

Február 22. – Alfa Romeo
Március 2. – Mercedes, Alpine
Márcikus 3. – Aston Martin
Március 5. – Williams
Március 10. – Ferrari

A Haas és a Red Bull még nem jelentett be hivatalos dátumot.

Már bemutatta: a Mclaren és ugye most az AlphaTauri

Eközben...

(Fotó: Scuderia AlphaTauri)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában