Hathengeres biturbó dízelmotorjával képes takarékosan suhanni vagy vadul gyorsítani az Alpina D3 S, mellyel a sportosság és az elegancia tényleg együtt jár.

Független vállalatként kezdte az Alpina, mely a kezdeti időkben még a motorsporthoz kapcsolódva tuningolta a BMW-ket, aztán az utcai autókhoz is kínáltak teljesítménynövelő csomagokat. Az évtizedek során Burkard Bovensiepen vállalata hivatalosan is önálló autógyártóvá nőtte ki magát, mely a BMW-vel szoros együttműködésben készítette el Buchloéban azokat a modelleket, melyek Münchenben nem voltak elérhetőek. Mostanra az Alpina folyamatosan beleolvad a BMW-be, de még mindig tudnak olyat villantani, mint a D3 S.

Ahogy frissült a 3-as BMW, úgy az Alpina 3-asai is megkapták az új arcot és belteret.

Fordított menetfény világít a LED-es fényszórókban és a lökhárító nagy hűtőnyílásai is sokkal hangsúlyosabbak az új M-es lökhárítón, melyre visszafogott, aerodinamikus toldatot tervezett az Alpina. Az Alpina modellekhez szorosan kapcsolódó, klasszikus zöld és kék metálfényezések mellett olyan színek is elérhetőek lettek a frissített D3 S-hez, mint a Melbourne piros, a Brooklyn szürke és a  Skyscraper szürke.

Azonnal felismerhető a D3 S a dupla lemellás króm hűtőmaszkjáról és az opciósan rendelhető dekorcsíkokról, valamint a diszkrét hátsó szárnyról és a négy kipufogóvégről is. A tradicionális megjelenés része a sokküllős alufelni, mely ebben az esetben 19 colos és elöl 255-ös, hátul pedig 265 széles Pirelli P Zero sportgumik feszülnek rajta.

Kéttonnás autó az Alpina D3 S, mégis képes 4,6 másodperc alatt elérni a 100 km/órás sebességet.

Több mint 4,7 méter hosszú, az szedán változata 1950 kg, a Touring pedig már 2020 kg, de kevesebb mint 5 másodperces gyorsulást és 270 km/órás végsebességet tud az összkerekes D3 S. A BMW-kből is ismert xDrive hajtás alapvetően a hátsó kerekeket hajtja, de a rendszer szabadon osztja el a nyomatékot a tengelyek között. Nyomatékból pedig bőven akad, hiszen az Alpina 3,0 literes, sorhatos biturbó dízele 730 Nm-t ad le 1750 és 2750-es fordulat között, teljesítménye 355 lóerő. A 48 voltos mild hibrid rendszer egyszerre segíti az élesebb gázreakciót és a takarékosabb üzemet.

Utasterében a legnagyobb változás a műszerfal, melynek központi eleme a két képernyőből álló hajlított kijelző. Az Alpina esetében a digitális óracsoport számlapjának háttere kék színű, az érintőkijelző mögött azonban a BMW legfrissebb OS8-as operációs rendszere fut. Eltűnt az önálló klímapanel, de szerencsére a 8 sebességes automata váltó karja a frissített 3-as sorozattal ellentétben a D3 S-ben megmaradt.

Könyöklője előtt gravírozott táblácskán díszeleg az Alpina logója és a modell neve, valamint a sorszáma, hiszen a D3 S is kifejezetten alacsony darabszámban készített autó, melynél a vezetési élményen túl fontos szempont az egyediség.

Ez is érdekelhet:

Úriemberek sportlimuzinja az Alpina B5 GT

Minden idők leggyorsabb és legerősebb Alpina modellje a B5 GT. Van belőle kombi is... illetve, bocs... Touring.

A BMW M4-ből nincs Gran Coupé, de az Alpina megcsinálta

A BMW-nél is jobban vágyhatsz erre az Alpinára.

Az írógéptől a világ leggyorsabb szedánjáig – az Alpina-sztori

A BMW megveszi az Alpinát, ebből az alkalomból elmeséljük a történetét.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában