Ez Max Verstappen első pole pozíciója június óta.

A Ferrari kettős sikerével végződött az Amerikai Nagydíj versenyhétvégéjének egyetlen szabadedzése, a maranellóiak azonban nem tudták teljesen átmenteni formájukat a sprintkvalifikációra, ugyanis Charles Leclerc a harmadik, Carlos Sainz Jr. pedig az ötödik helyen zárt.

A szezon negyedik sprintfutamán Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót, kihasználva riválisai apróbb-nagyobb hibáit, így ő indulhat az élről a 19 körös miniversenyen.

Rég nem láttuk már nyerni Verstappent: utoljára június végén, az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén sikerült az neki, akkor a sprintkvalifikáció, a sprintfutam és az időmérő is az ő elsőségével zárult.

A háromszoros világbajnok mellől George Russell indulhat szombaton, a második sorban pedig Charles Leclerc és Lando Norris sorakozik fel.

Az Amerikai Nagydíj sprintkvalifikációjának végeredménye:

A nagy nevek közül Oscar Piastri már a Q1-ben, míg Sergio Pérez a Q2-ben búcsúzott
A szombati sprintfutamot – magyar idő szerint – 20:00-kor rendezik, a főfutam időmérőjére 24:00-kor kerül sor, a vasárnapi futam pedig 21:00-kor rajtol majd el, az M4 Sport mindegyiket élőben közvetíti.

Nagyon bizarr trófeákat kapnak a hétvégi Amerikai Nagydíj dobogósai

A merőben érdekes formavilág elméletileg a versenyzők hősiességét, valamint az autók és a gumik közötti kapcsolatot hivatott szimbolizálni – mi ezeket nehezen látjuk meg benne.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ütős csapattársa lehet Verstappennek 2025-től

A legnagyobb riválistól igazolhat a Red Bull.

Még a végén tényleg lesz F1-es ülése Mick Schumachernek 2025-re

Lehet, hogy Mick Schumacher mégis talált csapatot magának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve