Micsoda futam és micsoda befutó volt.

A hétvégén új világbajnokot avattak a Forma–1-ben Max Verstappen személyében. A 24 éves holland a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon hihetetlen izgalmak közepette, az utolsó körben nyerte meg a futamot és élete első F1-es bajnoki címét. Ehhez kellett némi szerencse is, ami a williamses Nicholas Latifi ütközése miatt beküldött biztonsági autós etapban, valamint a versenyfelügyelők ellentmondásos ítéleteiben öltött formát. Ezek tették ugyanis lehetővé, hogy semmivé váljon a futamot végig vezető Lewis Hamilton többmásodperces előnye, illetve hogy kettőjük között lévő öt lekörözött autó elmehessen mellettük, vagyis az, hogy Verstappen és Hamilton szemtől szemben megküzdhessen egymással az utolsó körben, aminek a brit agyonhasznált gumikon, míg a holland új lágyakon ment neki – a többi pedig már (sport)történelem:

És akkor már hallgasd meg, hogy reagált Verstappen arra, hogy ő lett a világbajnok:

Egyébként a Mercedes óvást nyújtott be két dolog miatt is:

  • Verstappen megelőzte Hamiltont még a biztonsági autó mögött, valamint hogy
  • miért Hamilton és Verstappen között lévő lekörözött versenyzőket szedték csak ki.

A versenyfelügyelők azonban mindkét esetben elutasította az óvást.

Verstappen az utolsó körben nyerte meg a világbajnoki címet

Öt körrel a vége előtt jött a váratlan fordulat, az utolsó körben pedig a dráma.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés