Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után Fernando Alonso sem kell a Red Bullnak.

Fernando Alonso 2018-ban vonult vissza az F1-től, és pontosan azóta lehet hallani tőle, hogy egy napon szeretne visszatérni a sportágba. A kétszeres világbajnok korábban azt állította, hogy több istálló – köztük a Red Bull és a Renault – is ajánlatott tett neki, azonban ezt az összes érintett csapat cáfolta, mondván: a spanyol túlságosan balhés, mindenhol csak káoszt teremt.

Alonso visszatérése most ismét felkapott téma lett a száguldó cirkuszban, a Red Bullt is megkérdezték, hogy 2021-re szerződtetnék-e a spanyolt – jelen állás szerint ugyanis csak Max Verstappen szerződése fix a 2020 utáni időszakra. Az istálló tanácsadója, Helmut Marko ismét elég határozottan válaszolt:

„A dolgok jelen állása szerint teljesen elképzelhetetlen, hogy Alonso a Red Bull-lal térjen vissza.”

Ezzel az osztrák csapat már minimum kétszer kikosarazta a spanyolt, vagyis náluk jobban talán senki nem írtózik Alonso leigazolásától. Helmut Marko most is megindokolta:

  • Az RB az utánpótlás-nevelésben hisz, vagyis fiatal tehetségeknek szeretne lehetőséget adni az F1-ben.
  • Alonso kapcsolata a Hondával nem igazán jó – hiába kért bocsánatot a japánoktól, azok nem felejtenek:

Alonso akkora kosarat kapott a Hondától, hogy az nekünk fáj

Hiába a bocsánatkérés, a japánok nem felejtenek.

(Forrás: Marca, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.