Folyamatosan érkeznek a hírek a következő James Bond-filmről, már arról is lehetett hallani, milyen autók tűnnek fel benne. Az Aston Martin most hivatalosan is bejelentette, melyik négy típust adja a titkosügynöknek.

James Bond elektromos autót vezet majd – lehetett hallani a 25. Bond-film kapcsán, ami legalább annyira megosztotta a rajongókat, mint az, hogy a 007-es ügynök már nem ő, hanem nő lesz.

Aztán persze kiderült, hogy a legendás DB5 egyszerűen nem hiányozhat ebből a filmből sem, mi több, üldözéses jelenetet is bíznak rá.

Már korábban elárulták, hogy egy korábbi Bond-film, az 1987-es Halálos rémületben autója, a veteránná érett V8 Vantage is benne lesz a történetben, és azt is lehetett tudni, hogy az Aston Martin készülő szuperautója, a hibrid Valhalla is szerepet kap.

Az Aston Martin most bejelentette, hogy melyik lesz a negyedik típus, amit szállítanak.

A márka jelenlegi talán legszebb modellje, a DBS Superleggera is feltűnik a filmben,

ami cseppet sem elektromos, hiszen egy 5,2 literes biturbó V12-es motor hajtja. James Bond mégis lopakodhat majd villanyhajtással, ha akar, a Valhalla ugyanis hibrid lesz, aminek a biturbó V6-osa és elektromotorja összesen 1000 lóerős.

Itt azt is láthatod, hol készítik fel az autókat:

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon