Az új generációs A6 érkezése után nem is kellett sokat várni, hogy a kombit is megismerjük. Az Avant ugyanott folytatja, ahol az elődje abbahagyta, már ami a méretét illeti, és remélhetőleg ez igaz lesz a motorkínálatára is.

Nem sokkal azok után, hogy megjelent a vadonatúj A6, várható volt, hogy az Audi bemutatja a kombi változatot is. A hagyományosan Avant névre keresztelt családi kivitel formája nem jelent nagy meglepetést,

a sportosan elegáns szó mellett az A6 Avant képe szerepelhet az autós értelmező szótárban.

A krómcsíkkal összekötött hátsó lámpák ezen is elég látványosak, a kerekek pedig minden esetben egy mérettel nagyobbak, 17-től 21 colosig terjed a kínálat.

4,94 méteres hosszával méretes kombi az A6 Avant, ami még tágasabb belül, mint eddig, ezt a hosszabb tengelytávjának köszönheti. A csomagtér mérete maradt pontosan ugyanakkora, mint volt, 565 literes alapesetben, a három részre osztott támlák ledöntésével pedig 1680 literesre bővíthető.

Az A6 Avant tulajának többé már nem kell kézzel lehúznia a csomagtér ajtaját, hiszen az elektromos mozgatás szériafelszerelés lett.

A mild hibrid rendszerrel ellátott motorok kínálata, a vezetési segédek és a kényelmi extrák kínálata megegyezik a limuzinéval, amiről itt olvashatsz.

Most az alapkiviteleket mutatták be, de az új A6 Avant érkezése csak egyet jelenthet: hamarosan jön belőle a szabadidős Allroad quattro, és amit annál sokkal jobban várunk, az új RS6 Avant, ami a teljesítményével bizonyára rálicitál az eddig sem gyenge elődjére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.