Nagyban készül az első tisztán elektromos hajtású autójának bemutatójára az Audi. Az egyelőre egyszerűen csak e-tron névre keresztelt crossover formáját még most sem fedték fel, de elárultak róla néhány további részletet.

A Tesla mellett sorban jönnek ki tisztán elektromos hajtású autóikkal a prémiumgyártók: a BMW i3 és a Jaguar I-Pace után hamarosan az Audi is leleplezi a sajátját. Az egyelőre csak e-tron néven emlegetett modell egy crossover lesz, aminek az álcázott példányait már megmutatták a genfi autószalon idején. Most újabb képeket kaptunk róla, ezúttal Berlinből, és azt is megtudtuk, mennyi időbe telik majd feltölteni.

400 kilométeres hatótávot ígér az Audi, méghozzá az idén bevezetett, a valósághoz közelebb álló mérési szabvány szerint.

A 95 kilowattórás lítiumion akkumulátor nagyjából akkora kapacitású, mint a Tesláké, ugyanakkor az e-tron lesz az első szériagyártású elektromos autó a piacon, amit 150 kilowattos gyorstöltővel is lehet majd tölteni. A folyamat csak 30 percet vesz igénybe, akárcsak a jelenleg kapható elektromos autóknál, mint a Nissan Leaf, itt azonban ahhoz képest körülbelül kétszer akkora hatótávra elegendő energia kerül az akkumulátorba.

Európában már épülnek is ezek a gyorstöltők, 2018 végére már 200 állomás készül el, egyenként hat töltőállással, 2020-ig pedig kétszer ennyire számíthatunk, legfeljebb 120 kilométerre egymástól. Az e-tron persze az otthoni 230 voltos hálózatról 2,3 kilowattos töltővel, vagy az utcai 400 voltos, 11 kilowattos töltővel is tölthető lesz, amiből már 65 ezer található a kontinensen, ebben az esetben 8,5 órába telik a teljes feltöltés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve