A BMW-nél nemrég megújult az 5-ös sorozat, és nem kellett hozzá sok idő, hogy az Alpina is elkészüljön a saját átiratával a benzines és a dízelmotoros modellből is.

2017-ben jelent meg az Alpina kínálatában a BMW 5-ös sorozatának csúcsmodelljéből, az M550i-ből épített B5, aminek a 4,4 literes biturbó V8-as motorját 608 lóerősre izmosították. Nem sokkal később az M550d-ből is elkészült a saját változatuk, a háromliteres, hathengeres, négyturbós dízelmotor teljesítményét akkor 388 lóerőre fokozták.

A BMW-nél idén megújul az 5-ös sorozat, és ez azt jelenti, hogy az Alpina is bemutatta a ráncfelvarrott változatot,

ami új fényszórókat és hátsó lámpákat, áttervezett lökhárítókat és természetesen a sokküllős könnyűfém kerekeket kapja. De ha már megújították, akkor a motorját sem hagyták változatlanul.

A B5-ben a biturbó V8-as motor teljesítményét 621 lóerőre fokozták,

a legnagyobb nyomatéka maradt 800 Nm, és ezzel izmosabb a 600 lóerős M5-nél is, csak a Competition változata erősebb nála pár lóerővel. Az Alpina szedánja 3,4 másodperc alatt gyorsul százra és 330 km/óra a végsebessége, a kombinál 3,6 másodperc és 322 km/óra ez a két érték.

Az Alpina D5 S-ben is felcsavarták a dízelmotor teljesítményét 408 lóerőre,

a maximum nyomaték itt is 800 Nm, amivel a tuningolt szedán 4,4 másodperc alatt tudja le a százas sprintet, a Touring számára csak két tizeddel több idő kell hozzá. Az Alpina újdonságának ára 92 500 euróról indul a dízellel, és 117 700 euróról a benzinmotorral.

Ez is érdekelhet:

Az új 3-as BMW-nél jobb csak az Alpina változata lehet

Már most olyan erős, mint az M3 lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés