Van visszaút Jack Doohan számára, de nem rajta múlnak a dolgok.

Az Alpine múlt héten jelentette be, hogy meneszti – pontosabban visszaminősíti tartalékpilótának – az idényt gyengén kezdő Jack Doohant, a helyét pedig a Flavio Briatore Alpine-tanácsadó által favorizált Franco Colapinto kapta meg. Az ausztrál mindössze hat futamon kapott lehetőséget, de állítólag eleve csak ennyiről szólt a megállapodása a francia istállóval.

Úgy tűnik, valóban létezett egy ilyen jellegű megállapodás, legalábbis erre lehet következtetni – az Oliver Oakes lemondását követően ideiglenesen csapafőnökké avanzsáló – Briatore szavaiból, aki a következőképpen fogalmazott az Alpine hivatalos közleményében:

„Áttekintve a szezon eddigi futamait, úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező öt versenyen Franco ül majd Pierre Gasly mellé az autóba. Idén rendkívül szoros a mezőny, és a csapat az elmúlt 12 hónapban jelentősen javított az autó teljesítményén, így eljött az ideje, hogy forgassuk a pilótáinkat. A 2026-os idény kiemelten fontos lesz számunkra, ezért elengedhetetlen, hogy idén átfogó és méltányos képet kapjunk a versenyzőinkről. (...) Az előttünk álló öt futam jó lehetőséget ad arra, hogy kipróbáljunk valami újat, ezt követően pedig mérlegeljük a további lehetőségeinket.”

Ez alapján tehát Colapinto F1-es ülése is csak öt futamig biztosított, mindez pedig azt is jelenti, hogy ha az argentin nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, Doohan akár vissza is térhet a versenyzői ülésbe.

(Forrás: AlpineF1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Saját csapatfőnöke kérdőjelezi meg Lando Norrist

Andrea Stella szerint a kevesebb néha több.

Lewis Hamilton dühösen osztotta ki a Ferrarit

Lewis Hamilton nem kicsit volt frusztrált a Miami Nagydíjon, és ennek hangot is adott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés