Nem sok idő jutott Oliver Oakesnak.

Alig hat futam telt el az idei Formula–1-es szezonból, az Alpine máris nagy, de főleg váratlan változást jelentett be:

Oliver Oakes azonnali hatállyal távozik a csapatfőnöki posztról.

Az Alpine közleményében megköszönte az alig kilenc hónapja kinevezett 37 éves szakember munkáját, és bejelentette, hogy az istálló tanácsadója, a korábbi Benetton- és Renault-csapatfőnök Flavio Briatore veszi át ideiglenesen a feladatait. A csapat hangsúlyozta, hogy nem kíván további kommentárt fűzni az ügyhöz.

A 2025-ös szezon eddig nem alakult fényesen az Alpine számára: csupán hét pontot szereztek, amivel jelenleg a konstruktőri tabella kilencedik helyén állnak. A legtöbb hír eddig is inkább a pilótafelállás körüli találgatásokról szólt, különösen Jack Doohan jövője került reflektorfénybe:

Úgy tűnik, az Alpine hat futam után meneszti a pilótáját

Az idény negyedénél sor kerülhet egy újabb pilótacserére az F1-ben.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Lewis Hamilton dühösen osztotta ki a Ferrarit

Lewis Hamilton nem kicsit volt frusztrált a Miami Nagydíjon, és ennek hangot is adott.

Lando Norris beleállt Max Verstappenbe

Lando Norris frusztráló vereséget szenvedett Max Verstappennel szemben a Miami Nagydíj első körében, ami a brit pilótának akár a győzelmébe is kerülhetett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni