Az idény negyedénél sor kerülhet egy újabb pilótacserére a Formula–1-ben.

Egyre valószínűbb, hogy az Alpine-nál elfogyott a türelem az újonc Jack Doohannel szemben, és már a következő versenyen, az Emilia-romagnai Nagydíjon lecserélik,

a helyét pedig Franco Colapinto veheti át.

A Racingnews365.com értesülései szerint a döntés gyakorlatilag már megszületett, miután az ausztrál versenyző újabb csalódást keltő hétvégét zárt a Miami Nagydíjon.

Doohan miami szereplése tökéletesen tükrözte eddigi szezonját: egy körön erős tempót diktált, és a 14. helyről rajtolhatott – először kvalifikálta magát csapattársa, Pierre Gasly elé. A futam azonban gyorsan véget ért számára, miután már az első kanyarban ütközött Liam Lawsonnal, és kiesett. Ez volt a második alkalom az eddigi hat futamon, hogy már a verseny elején búcsúzni kényszerült.

A csere ráadásul alig egy héttel azután történhet meg, hogy Colapinto egyik szponzora meglebegtette – egy véletlenül rögzített mikrofonos elszólásban, amit később próbáltak visszavonni –, hogy a fiatal versenyző Imolában, vagyis épp a következő futamon mutatkozhat be az Alpine-nál.

Bár versenyzőt váltani mindössze hat futam után könyörtelen döntésnek tűnhet, valójában ez aligha meglepő. Már Doohan szerződtetésekor is felröppentek olyan pletykák, hogy az ausztrálnak eleve csak a szezon első hat versenyére szól a megállapodása a francia istállóval – miami pedig épp a hatodik volt.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Lando Norris beleállt Max Verstappenbe

Lando Norris frusztráló vereséget szenvedett Max Verstappennel szemben a Miami Nagydíj első körében, ami a brit pilótának akár a győzelmébe is kerülhetett.

A McLaren szeretné leigazolni Fernando Alonsót

Harmadszor is összeállhat Fernando Alonso és a McLaren.

Norris elhagyhatja a McLarent Piastri miatt?

A McLarennél megismétlődhet, ami anno a Red Bullnál a Max Verstappen és Daniel Ricciardo alkotta pilótapáros esetében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
18% 4-7 éve
18% 8-10 éve
42% +10 éve