A McLaren leiskolázta a teljes mezőnyt a Miami Nagydíjon.

Max Verstappen figyelemreméltó teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a Miami Nagydíj időmérőjén, a négyszeres világbajnok ráadásul úgy végzett Lando Norris és Kimi Antonelli előtt, hogy a gyors körén egy kisebb hibát is vétett – a rajtrács:

Pierre Gasly eredetileg a 18. helyre kvalifikálta magát, az Alpine azonban úgy döntött, hogy módosít az autója beállításain, amivel megsértette a parc fermé-szabályokat, így a francia csak a bokszutcából rajtolhatott.

Oscar Piastri végig uralva a versenyt újabb győzelmet aratott a Miami Nagydíjon, ezzel megszerezve idei negyedik elsőségét, és tovább növelve előnyét a világbajnoki tabellán

– a vb-pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.

Az ausztrál pilóta mögött csapattársa, Lando Norris ért célba, vagyis a McLaren kettős győzelmet aratott – a wokingiak igazi erődemonstrációt tartottak, Piastrit ugyanis bő fél perccel a harmadik helyet megszerző George Russell előtt intették le.

Hogy történt ez?

A pole pozícióból induló Max Verstappen a rajt után még vezetett, de pár kanyar alatt kétszer is hibázott: előbb elfékezte magát, majd leszorította Norrist, aki emiatt visszaesett. A negyedik helyről rajtoló Piastri kihasználta ezt a helyzetet, és hamar átvette a vezetést, Norris pedig néhány kör alatt szépen visszakapaszkodott, majd a 18. körben a világbajnoki címvédőt is levadászta.

A McLaren kettős győzelméhez az is kellett, hogy okosan taktikázzanak a több virtuális biztonsági autós fázist hozó verseny alatt, miközben riválisaik a bokszkiállásokkal vagy a gumiválasztással szenvedtek.

A Williams remekelt: Alexander Albon ötödik és Carlos Sainz Jr. kilencedik helye dupla pontszerzést jelentett a legendás istállónak – nálunk a Williams lett a nap versenyzője.

A Miami Nagydíj végeredménye:

A pontverseny állása a Miami Nagydíj után:

A szezon két hét múlva az Emilia-romagnai Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: FIA, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A McLaren szeretné leigazolni Fernando Alonsót

Harmadszor is összeállhat Fernando Alonso és a McLaren.

Norris elhagyhatja a McLarent Piastri miatt?

A McLarennél megismétlődhet, ami anno a Red Bullnál a Max Verstappen és Daniel Ricciardo alkotta pilótapáros esetében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve