
A McLarennél megismétlődhet, ami anno a Red Bullnál a Max Verstappen és Daniel Ricciardo alkotta pilótapáros esetében.
Lando Norrist figyelmeztették, nehogy Daniel Ricciardo sorsára jusson a McLarennél, aki anno azért hagyta el a Red Bullt, mert nem akart Max Verstappen árnyékában versenyezni.
A fiatal brit pilóta – az éppen Ricciardót váltó – Oscar Piastrival az oldalán visszavezette a wokingi csapatot a csúcsra, 2024-ben ugyanis konstruktőri bajnoki címet szereztek. Norris az előző szezonban Verstappen legnagyobb kihívója volt, és az új idényt is ebben a szellemben kezdte, ám az eddig lement első öt futam után Piastri három győzelemmel és tízpontos előnnyel áll előtte, míg ő inkább hibáival került a figyelem középpontjába.
A világbajnoki pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.
A korábbi F1-es pilóta, Johnny Herbert szerint a McLarennek hamarosan döntést kell hoznia arról, hogy ki legyen a csapat első számú pilótája:
„Daniel Ricciardo azért hagyta el a Red Bullt, mert Max Verstappen felemelkedése háttérbe szorította, és úgy döntött, szerencsét próbál a Renault-nál. A McLarennél is eljön majd az idő, amikor kénytelenek lesznek egyik pilótájukat előnyben részesíteni, mert lehetetlen hosszú távon egyenlőséget fenntartani. Egy idő után nagyobb bizalmat fognak szavazni annak a versenyzőnek, aki jobban teljesít a másiknál, vagyis remélhetőleg tanultak a tavalyi szezonból.
Ugyanakkor Piastri jelenleg mintha maga irányítaná a saját sorsát, és egy hajszállal előrébb tart. Vajon Norris is követheti Ricciardo útját? Lehetséges. De miért is tenné? Elég gyors ahhoz, hogy legyőzze a csapattársát. Mindkettőjük számára kemény küzdelem lesz ez az idény.”
(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: