Lando Norris frusztráló vereséget szenvedett Max Verstappennel szemben a Miami Nagydíj első körében, ami a brit pilótának akár a győzelmébe is kerülhetett.

Lando Norris a második rajtkockából indult a Miami Nagydíjon, és már a második kanyarban megpróbálta megelőzni az élről induló Max Verstappent, de lesodródott a pályáról. Ennek következtében több helyet veszített a brit, és ezzel el is úszott a győzelmi esélye.

„Max hozta a szokásos formáját, én meg megfizettem az árát. Ez van”

– mondta Norris leintés után.

A szakértők szerint azonban hiba volt már az első körben támadni a hollandot, ezt ő viszont másképp látja ezt:

„Mit mondhatnék? Ha nem próbálkozom, akkor az a baj, ha megpróbálom, akkor az. Max ellen ez így megy: vagy ütközöl, vagy nem előzöl. Hacsak nem csinálod tökéletesen, és nem kényszeríted tökéletes pozícióba, akkor esélyed sincs. Ma nem végeztem el elég jó munkát, megfizettem érte, de a második helynek így is örülök.”

Norrisnak egyébként nemcsak a rajtnál, hanem a futam közben is több összetűzése volt Verstappennel, és csak nehezen tudta megelőzni a négyszeres világbajnokot, pedig kulcsfontosságú lett volna számára, hogy gyorsan el tudjon menni mellette – ez akár a győzelmébe is kerülhetett. Végül a második helyen ért célba csapattársa, a negyedik helyről rajtoló Oscar Piastri mögött, aki idei negyedik futamgyőzelmét szerezte meg.

A világbajnoki pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A McLaren szeretné leigazolni Fernando Alonsót

Harmadszor is összeállhat Fernando Alonso és a McLaren.

Norris elhagyhatja a McLarent Piastri miatt?

A McLarennél megismétlődhet, ami anno a Red Bullnál a Max Verstappen és Daniel Ricciardo alkotta pilótapáros esetében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés