Az AMG, amikor még nem a Mercedes sportmárkája volt, hanem önálló tuningcég, akkor más márkák modelljeit is átépítette. Így született az AMG által tuningolt Mitsubishi Galant is, aminek egy példánya most eladósorba került.

1987-ben már a Galant hatodik generációját mutatta be a Mitsubishi, és a középkategóriás modell Japánban elnyerte az év autója díjat. A kilencvenes évek elején a magyar utakon is gyakori látvány volt a szögletes Galant, ami mára szinte teljesen kikopott a forgalomból. Az AMG által tuningolt változatával pedig talán sosem találkoztál.

1989-ben jött ki az AMG változat, aminek a Galant GTi adta az alapját, de annál is sportosabb külsőt kapott.

Az AMG jelvények és az AMG feliratú, színre fújt, 15 colos könnyűfém kerekek mellett a motorja sem maradt érintetlen, a kétliteres, négyhengeres erőforrás teljesítményét 145-ről 170 lóerőre növelték. Nem nagy változás, de a mai típusoknál jóval könnyebb autóról van szó.

A képeken látható példány jobbkormányos, ugyanis Japánban vásárolták, majd az Egyesült Államokba került, ott hirdették meg a Bring a trailer oldalán, csupán 105 ezer kilométerrel az órájában. A sötét metálszürke Mitsubishiben lehet, hogy

csak a rajongók ismerik fel a különlegességet, és talán ezért sem kelt el a 8900 dolláros, azaz 2,6 millió forintos licitért.

Ez is érdekelhet:

A nyolcvanas évek végén nem volt feljebb ennél az AMG kupénál

125 milliót ma is megért ez a tuningolt Mercedes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve