Az S-osztályból készült kupét a nyolcvanas években az AMG műhelyében vették kezelésbe, az alaposan kiszélesített luxusautóba egy 6 literes V8-as motort szereltek. A keveset futott példánya ma őrülten sokat ér.

1979-ben jelent meg az S-osztályból a W126 generáció, amiből két évvel később a kupéval is elkészült a Mercedes. Az AMG akkor még független tuningcég volt, de az átépített autókat már meg lehetett rendelni a márkakereskedésekben. Aki mindenből a csúcsot kereste, az 560 SEC-ből sem elégedett meg a gyárival, hanem az AMG által tuningolt változatot kérte.

A szériamodell motorja az 5,5 literes V8-as, ami kereken 300 lóerőre volt képes, ezzel az öt méter hosszú luxuskupé végsebessége elérte a 250 km/órát. Az AMG azonban 6 literesre növelte a nyolchengeres motort, amivel

385 lóerő lett a teljesítménye, ezzel pedig 280 km/óránál is gyorsabban hasíthatott a Mercedes a német autópályákon.

Nem nehéz felismerni az AMG változatot, hiszen alaposan kiszélesített sárvédők kerültek rá, a teli keréktárcsák is szélesebbek alatta. A belső térben elektromosan állítható Recaro kagylóüléseket, AMG kormánykereket és

300 km/óráig skálázott sebességmérőt találsz, a Becker magnó is eredeti a még csak 31 ezer kilométert futott autóban.

A képeken látható példány 1990-ben készült, és nemrég újították fel, a fekete fényezéstől a fabetétes műszerfalon át a kárpitokig mindent kezelésbe vettek, még a karosszériaelemek illesztését is beállították. Az AMG korabeli csúcsmodellje így került az RM Sotheby’s aukciójára március elején, ahol

390 ezer dollárt, azaz 125 millió forintot adtak érte.

Ez is érdekelhet:

BMW-motorral dobták fel ezt a W124-es Mercedest

A Hartge váltotta valóra az elképzelhetetlent.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ilyen MINI még nem volt, itt az elektromos Aceman

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés