Elon Musknak és cégének óriási szerepe van abban, hogy az elmúlt években végre megindult valami az autóiparban, amit egyszer talán a zéró emissziós autózás kezdeteként fogunk emlegetni.

Míg a Volkswagen azon izzadt, hogy valahogy eltitkolja, hogy a dízelmotorjai kinyírják a bolygót, Musk lassan de biztosan menővé tette az elektromos autózást. Olyannyira, hogy ma már echte komolytalannak számít az a gyártó, melynek nincs legalább egy tisztán elektromos meghajtású modellje, sőt, a legtöbb márka már kifejezetten ezekre építi a jövőjét, az átmeneti időszakot a hibrid technológiával kibekkelve.

Jelenleg persze költői túlzás lenne azt állítani, hogy az elektromos autózás a környezetvédelem és a fenntarthatóság szuperfegyvere. Egyelőre még sem az akkumulátor, sem a töltésére szolgáló elektromos áram előállítása nem teljesen környezetbarát, de azért nem rugaszkodunk el nagyon a valóságtól, ha azt mondjuk, kutatással, a gyártástechnológia fejlődésével, a megújuló energiaforrások hangsúlyozásával talán már nem vagyunk annyira messze a zéró emissziós autózástól.

Az igazi benzinhívőknek ez nem túl jó hír, de nyilván azok sem örültek a belső égésű motorok felbukkanásának, akik a múlt század elején a gőzgépekre fogadtak.

Ez a jövő, és a jövőt a Tesla mutatta meg.

Az a Tesla, melynek minden eddigi modellje úgy tudott jövőbe mutató lenni, hogy közben simán megértettük azokat is, akik nemcsak a technológiai megvalósítás, de a formavilág miatt is akartak egy Model S-t, vagy egy Tesla Roadstert a garázsukba. Most viszont megjött a Cybertruck, a cég saját gyártású elektromos pick-upja, és én hirtelen szurkolóból átmentem ellendrukkerbe.

Gyűlölet volt első látásra. A kétség legapróbb morzsája nélkül írom le:

A Cybertruck iszonyatosan randa!

Annyira randa, hogy először azt hittem, Musk csak jól meg akarja trollkodni vele a világot. A fasziról egyébként sem mindig lehet eldönteni, hogy zseni vagy őrült. Amikor jön a Marssal kapcsolatos hülyeségeivel, vagy lángszórót ad a fogyasztók kezébe, akkor nyilván az utóbbi, de amikor végre komolynak kell lenni, eddig mindig sikerült jó döntéseket hoznia.

A Cybertruck az első olyan terméke, amivel súlyosan kihúzta nálam a gyufát. Nem az a bajom ezzel az autóval, hogy úgy néz ki, mintha egy hetvenes évekbeli sci-fiből lépett volna ki, melyben a rendező azt szerette volna érzékeltetni, hogy a jövőben a formát felzabálja a funkcionalitás.

A technikai fejlődés során volt már olyasmire példa, hogy egy termék annyira megelőzte a korát, hogy ellenséges szkepticizmus fogadta. A provokatív, megosztó formatervezéssel általában jól kijövök, a Cybertruck azonban már túlmegy egy bizonyos határon. Olyan, mintha direkt hozná a frászt azokra, akik szeretnek az autóikban gyönyörködni.

Semmi túlzás nincs abban, ha azt mondom, hogy Musk legújabb alkotását egészen biztosan megrajzolta már zsírkrétával néhány százmillió óvodás a történelem során. Én is, nagyjából négy évesen, amikor az általam rajzolt autók csak annyiban hasonlítottak az igaziakra, hogy oldalról két kerekük és két ablakuk látszott.

Ízlésről vitatkozni persze teljesen parttalan, de akkor is, vessünk egy alapos pillantást erre a tárgyra!

Minél tovább nézem, annál inkább erősödik bennem az érzés, hogy nem akarom ezt a spártai sivárságot az utcákon látni. Lehet, hogy Muskék rengeteg munkát fektettek abba, hogy úgy tűnjön, a Cybertruck külsejére egyetlen órát sem voltak hajlandóak fordítani.

Ha így van, teljes a siker, mert nekem, aki szeretem a párhuzamosságot, a szimmetriát, szórakoztat az élek és a domborulatok kreatív összhangja, imádom, amikor egy-egy egzotikusabb íven elnyúlik a fény, egyszerűen fáj ránéznem erre a valamire.

A leleplezéskor az ablakoknak dobott fémgolyókkal akarták promózni a szélvédő törhetetlenségét, de ez annyira nem jött be, hogy azt kétszer is sikerült megtörni. A balul sikerült bemutató miatt a cég részvényei hat százalékot veszítettek az értékükből, ami nagyjából 233 milliárd forintot jelent mínuszban. Mivel Musk még erre a hírre sem lépett elő, hogy bevallja, egy hatalmas poén volt az egész, most már biztos, hogy a Cybertruck tényleg ebben a formában kerül gyártásba.

Most először reménykedem abban, hogy a többi gyártó nem fogja követni a Tesla példáját. Az autóipar hatalmas változás előtt áll, ez igaz, de jobb lenne, ha a belső égésű motorokkal együtt a történelem süllyesztője nem nyelné el a szépséget is...

...ami egyébként teljességgel szubjektív kategória, vagyis lehet, hogy igazából csak az én ízlésem nincs felkészülve a kegyetlen jövőre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés