Jelenlegi csapatát, a Haast nézve egészen biztosan előrelépés lenne számára.

Mick Schumacher Forma–2-es bajnokként érkezett a királykategóriába, ahol első idényét a Haasszal kezdte meg. Bár 16 futam után is pont nélkül áll és volt néhány indokolatlan balesete, rendre jobban teljesít balhés csapattársánál, Nyikita Mazepinnél – fel is keltette egy legendás istálló érdeklődését.

Ez a csapat pedig nem más, mint az elmúlt évek mélyrepülése után egészen szárnyra kapó Williams, aminek csapatfőnöke, Jost Capito szerint a hétszeres világbajnok fia egy jobb autót érdemelne, ő maga pedig szívesen is látná az alakulatánál a 22 éves pilótát:

„Mick kiváló munkát végez. Ez nég csak az első éve az F1-ben, de egészen zseniális, ahogy kezeli a dolgokat, a Haast és ahogy a csapatát maga mögé állította.

Ő egy olyan pilóta, akit szemmel kell tartani. Kedves srác, igazán megérdemli, hogy olyan autóban ülhessen, amivel nyerhet is. Bízom benne, hogy ez meg fog történni, és ha ez egy Williamsszel valósulna meg, az még jobb lenne.”

Akkor most a Williams egy nyerő csapat lenne? Azért arról nem beszélhetünk, de határozottan felfelé ívelőben van, ráadásul a következő szezonban bevezetésre kerülő, az F1 legnagyobb változását hozó szabálycsomag jelentősen csökkenti a különbségeket az istállók között – legalábbis ezt várják tőle a sportág vezetői.

Legkorábban egyébként csak 2023-ban jöhetne szóba a Williams az ifjú Schumacher számára, ugyanis a grove-i istálló már megtalálta George Russell helyettesét és Nicholas Latifi csapattársát a következő szezonra az F1-be egy év kihagyás után visszatérő Alexander Albon személyében.

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
A BMW-nél nem tűnik el teljesen a kézi váltó, de nem is lesz olcsó