Konkrétan megolvadt az aszfalt a hőségtől Manchester egyik külvárosában.

Komoly hőhullám sújtotta a briteket (is), kedden megdőlt az Egyesült Királyság mindenkori melegrekordja, amikor is 40,2 Celsius-fokot mértek a londoni Heathrow repülőtéren. Londontól kissé északabbra sem volt sokkal hűvösebb, Manchesterben például 38 Celsius-fokot mutatott a hőmérő ugyanazon a napon. A britek útkezelő egyesülete szerint

ilyen hőségben az utat közvetlenül érő napfény akár 50 Celsius-fokra is felmelegíti az aszfaltot, ami ezen a ponton már puhává válhat, azaz olvadni kezdhet

– ezért is szokták nagy melegben locsolni az utakat, hogy kicsit lehűtsék.

Pontosan ez látható a következő, Manchester egyik külvárosában, Stockportban készült felvételen, egyben bónuszként még azt is hallhatod, milyen hanggal jár a hőségtől megolvadó aszfalton áthaladó autóknak:

Az egyesület vezérigazgatója, Howard Robinson a csokoládéhoz hasonlította az aszfalt helyzetét: „a csokihoz hasonlóan melegen megolvad és megpuhul, hidegben pedig megkeményedik és törékennyé válik. Nem tartja meg ugyanazt az szilárdságát egész évben”.

(Forrás: metro.co.uk, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nem akarod látni a Föld hőtérképét

Tombol a hőség, és ez egyébként nagyon nem jelent jót.

Közvetlen közelről videózták le, ahogy hatméteres hullámok csaptak le Hawaii lakott területére

A hirtelen érkező vízáradat otthonokat öntött el és autópályákat árasztott el.

Néhány méterről videózták le, ahogy többször is belecsap a villám az előtte haladó autóba

A meteorológusok szerint ez a valaha volt „legőrültebb” és „leghihetetlenebb” videófelvétel, amit villámcsapásról rögzítettek ilyen közelről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés