Úgy tűnik, a Ferrarival komolyan kell számolni 2022-ben.

A Bahreini Nagydíj időmérőjével hivatalosan is elrajtolt a 2022-es idény és a Forma–1 új korszaka. Az előszezoni tesztekből az látszott, hogy a Ferrari, a Red Bull és a McLaren adja a három legerősebb csapatot, míg a címvédő Mercedes csak utánuk következik a sorban, ez közel be is igazolódott a szezon első időmérőjén.

Charles Leclerc ugyanis pole pozíciót szerzett, míg csapattársa Carlos Sainz Jr. a harmadik lett – a spanyol mindössze hat ezreddel maradt el a második helyre befutó Max Verstappentől, vagyis

a kvalifikáció után úgy tűnik, hogy a Ferrari visszatért.

Lewis Hamilton csak az ötödik lett, míg új csapattársa, George Russell mindössze a kilencedik – mindez pedig azt jelenti, hogy a Mercedes szokásos szezonelőtti „nem vagyunk elég jók, idén komoly bajban lehetünk” frázisnak most akár valóságalapja is lehet, persze mindezt egy időmérő után még nagyon korai lenne kijelenteni.

A Bahreini Nagydíj időmérőjének végeredményét ITT tudod megnézni – találkozhatsz érdekességekkel még → pl.: Haas.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nem áll rajthoz Vettel a Bahreini Nagydíjon

Már meg is van Vettel beugrója.

Verstappen szerint a Mercedes tökutolsó lesz idén

Verstappent a Mercedes esélyeiről kérdezték, ő pedig válaszolt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve