Lewis Hamilton nem így gondolja.

Holnap kezdődik az új idény, pontosabban már ma az időmérővel. Lewis Hamilton szerint egyelőre a Mercedes, és így ő sem esélyes a győzelmekre:

Sainz: A Mercedes a tipikus játszmáját űzi

Hamilton panaszkodik, Sainz ironizál rajta, Verstappen higgadt és magabiztos. Mindjárt rajtol a Forma–1-es szezon.

Gondolhatnánk, hogy ez csak a szokásos szezonelőtti „nem vagyunk elég jók, idén komoly bajban lehetünk” Mercedes-frázis puffogtatása, ugyanakkor lényegében ezt mutatják a szezon előtti tesztek is, ahol a zsinórban nyolc világbajnoki címet szerző Mercedes autói a vert mezőnyhöz tartoztak. Eközben a regnáló világbajnok, Max Verstappen a szezon második háromnapos teszthét zárónapján hét tizedet vert a második Charles Leclerc-re Bahreinben – hozzátennénk, hogy a két tesztidőszakot összeségében nézve a top hármat a Ferrari, a Red Bull és a McLaren adja, így ebben a sorrendben.

A fogadóirodák ugyanakkor egészen másképp látják a Mercedes helyzetét, a TippmixPrónál például Lewis Hamilton és a Mercedes a befutó a pilóták, illetve a konstruktőrök között.

Így néz ki a pilótáknál a helyzet – a top 10-et mutatjuk csak:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes): 2,45-szörös szorzó
  2. Max Verstappen (Red Bull): 2,75-szörös szorzó
  3. Charles Leclerc (Ferrari): 8-szoros szorzó
  4. George Russell (Mercedes): 8,75-szörös szorzó
  5. Carlos Sainz Jr. (Ferrari): 13-szoros szorzó
  6. Lando Norris (McLaren): 25-szörös szorzó
  7. Daniel Ricciardo (McLaren): 50-szeres szorzó
  8. Sergio Pérez (Red Bull): 60-szoros szorzó
  9. Fernando Alonso (Alpine): 70-szeres szorzó
  10. Sebastian Vettel (Aston Martin): 150-szeres szorzó

Így pedig a konstruktőröknél:

  1. Mercedes: 1,8-szoros szorzó
  2. Red Bull: 3,5-szörös szorzó
  3. Ferrari: 3,8-szoros szorzó
  4. McLaren: 17-szeres szorzó
  5. Alpine: 75-szörös szorzó
  6. Aston Martin: 150-szeres szorzó
  7. Williams: 400-szoros szorzó
  8. Haas: 450-szeres szorzó
  9. AlphaTauri: 500-szoros szorzó
  10. Alfa Romeo: 600-szoros szorzó
Az új idény egyébként minden csapat számára merőben más és merőben új lesz, mint az eddigiek, idén ugyanis bevezették – a szakértők szerint – a sportág valaha volt legnagyobb változását hozó szabálycsomagot, ami már az autókra nézve is komoly aerodinamikai módosításokat eredményezett.

(Fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Nem áll rajthoz Vettel a Bahreini Nagydíjon

Már meg is van Vettel beugrója.

„Hamilton meg akarja semmisíteni Verstappent, semmit nem akar ennél jobban idén”

Mivel végül csak rajthoz áll idén Hamilton, így akár lehetősége is lesz erre.

Csak négy F1-versenyző áll ki az orosz–ukrán háború miatt kirúgott orosz pilóta mellett

Ez azért nem olyan sok, tekintve, hogy 20 fős a mezőny és abból egy ugye maga Mazepin.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés