Az időjárás nem volt kegyes a spái futamhoz, meg úgy az egész versenyhétvégéhez.

Az időjárási körülményeknek köszönhetően már a Belga Nagydíj időmérője sem zökkenőmentesen zajlott le, ami Lando Norris hatalmas balesete mellett George Russell második helyéről marad emlékezetes:

Óriási baleset és bombameglepetés a Belga Nagydíj időmérőjén

Szerencsére Lando Norris jól van, az pedig teljesen elképesztő, mit művelt George Russell a Williamsszel Belgiumban.

A szombati kvalifikáción elért eredmény azonban vasárnapra megváltozott, Lando Norrist, Valtteri Bottast és Lance Strollt is hátrébb sorolták, előbbi esetében az időmérős balesete után váltócserét kellett eszközölni, míg utóbbi két pilóta a még a Magyar Nagydíjon okozott tömegbaleset miatt kiosztott ötrajthelyes büntetését tölti le, így Norris így a 15., Bottas a 13. és Stroll  19. helyet foglalhatta el a rajtrácson.

Vasárnap aztán folyamatos és heves esőzés várta az F1 mezőnyét, ennek eredményeképpen 25 perces csúszással jöhetett csak a felvezető kör, ahol Sergio Pérez sikeresen a falba vezette autóját – akkor úgy tűnt, vége a mexikói versenyének, ám megmenekült Pérez (és a Red Bull is), aki bár a hetedik rajtpozícióját elbukta, de a csúszás miatt legalább az autóját rendbe tudták hozni, így a boxutcából indulhatott:

A futamot végül csak három és negyedóra várakozást követően, negyed hét után indították újra, eddigre pedig már kiderült, hogy

  • maximum egyórás lesz a verseny,
  • ha a pilóták több mint két kört teljesítenek, akkor már fél pontokat osztanak.

A mezőny pedig miután teljesítette a két kört a biztonsági autó mögött körözve, ismét a boxutcába hajtott. Rövid várakozás után pedig lefújták a versenyt, így a szabályok értelmében

Max Verstappen nyerte a Belga Nagydíjat (12,5 pont), George Russell lett a második (9 pont), míg Lewis Hamilton a harmadik (7,5 pont)

– ez lett a végeredmény Spában:

Ez pedig azt is jelenti, hogy Verstappen három pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontverseny éllovasával, Hamiltonnal szemben.

Eközben...

Hivatalos: lerövidül a 2021-es Forma–1-szezon

Így is rekordhosszú lesz az idény.

(Fotó: Formula 1)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A borotválkozás egy másik szintje: ismerd meg a Braun S9 Pro+-t, a márka eddigi legjobb elektromos borotváját

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

Zavartalanul merülhetsz el a zenehallgatás élményében a Sennheiser audiofil fejhallgatójával

További cikkeink a témában
Well done
Hirdetés