Komoly vállalás ez a luxusgyártótól, kérdés, hogyan fogja ez érinteni az eladásokat.

Adrian Hallmark, a brit autógyártó vezérigazgatója bejelentette, hogy 2030-ra a cég termékpalettáján csak elektromos autók fognak szerepelni. Hallmark ígérete szerint a változások hamar el fognak kezdődni, terveik szerint már 2026-ra teljesen át fog alakulni kínálatuk, ugyanis addigra csak hibrideket és elektromos autókat fognak gyártani, négy évvel később pedig már hibrideket sem.

Az előzetes tervek szerint a cég 2021-ben két PHEV-t (plug-in hibrid járművet) is piacra fog dobni, az egyik a megújult Bentayga hibrid változata lesz:

Jóképűbb lett az átfésült Bentley Bentayga

Szigorúbb külsőt kapott a Bentley SUV-je.

A közleményük szerint 2025-re 75 százalékkal fogják csökkenteni a gyártás károsanyag-kibocsátását, de jobban fognak figyelni a munkahelyi diverzitásra is.

Nagy kérdés, hogy hogyan érinti majd ez a stratégia az eladásokat. A cég közvélemény-kutatása szerint a Bentley tulajdonosok 55%-a vásárolna elektromos Bentley-t, ami nem rossz arány, tekintve, hogy az elektromos autós forradalom elején tartunk, de azért ezek a számok nem kifejezetten megnyugtatók.

A legolcsóbb új Bentley a Mashable szerint jelenleg nagyjából 200 ezer dollárba vagyis átszámítva több mint 60 millió forintba (és akkor az áfát és egyéb adóterheket még nem is számoltuk) kerül. Emellett a Tesla Model 3-as akciós bevásárlós autónak tűnik, persze a két autó közel sem ugyanaz a kategória.

Ez is érdekelhet:

Fenséges elektromos túrakupé mutatja meg a Bentley jövőjét

A formája sem rossz, de belül tényleg mesés.

Mashable

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában