Kitiltották a nem helyi taxisokat, akik ezen felháborodtak.

Áll a bál a jövő hétvégi a Holland Nagydíj miatt, miután a forgalmi dugók elkerülése érdekében kitiltották a nem helyi taxisokat a zandvoorti futamnak otthont adó pálya körüli utakról, ahova csak a település lakosai, bizonyos cégek, valamint a közvetlenül a város területére bejegyzett taxisok haladhatnak át autóikkal.

Ez a húzás nagyjából százötven nem helyi taxisofőrt akadályozhat meg abban, hogy dolgozzon a versenyhétvégén, ami anyagi szempontból érzékenyen érintheti őket, tekintve, hogy naponta több mint 100 ezer látogatóra számítanak a szervezők, akik közül vélhetően sokan vennék igénybe ezt a szolgáltatást.

Az intézkedés felháborodást váltott ki a taxisofőrök körében, akik Zandvoort önkormányzatától és/vagy a futam szervezőitől követelnek valamiféle megoldást a helyzetre, ellenkező esetben „szélsőséges” eszközökhöz nyúlnak: többek között a pálya körüli bekötőutak eltorlaszolásával fenyegetőznek –› taxisblokád.

Zandvoort önkormányzatának egyik munkatársától, Walter Sanstől lehet tudni, hogy ez a szabály valójában már két éve érvényben van, ám a taxisok az illegálisan szerzett behajtási engedélyekkel ki tudták játszani a rendszert. Vajon mi a garancia arra, hogy idén ez nem fog történni? Sans erre úgy reagált, hogy

„ez azt jelenti, hogy bejelentettük: tudd, hogy a szabályok már két éve érvényben vannak, és idén tényleg betartatjuk őket, vagyis cselekszünk, ha kell”.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Probléma, hogy nincsenek nők a Forma–1-ben”

Időről időre előkerül a kérdés, lenne-e helyük a Forma–1-ben a nőknek. Lewis Hamilton szerint például igen.

Egy volt F1-csapatfőnök elárulta, mennyire szemtelenül csaltak a csapatok régen

Spoiler: volt itt minden, még ólmot is pumpáltak a gumikba.

35 milliárdra perli a Williams F1-csapatot az egyik volt alkalmazottja

Elég komoly botrány van kialakulóban a Formula–1-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
38% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés