Az első fronthajtásos BMW nem szép, nem erős, de nagy és tágas – vagyis egy tökéletes családi egyterű.

A villámcsapás ezúttal borús égből jött, hiszen azt már legalább két és fél éve lehetett tudni, hogy a BMW elsőkerék-hajtású egyterűben gondolkodik, és az Active Tourerhez szinte megszólalásig hasonló tanulmányváltozatok után a forma sem rejteget különösebb meglepetéseket.

A 2014-es Mininél már látott moduláris platformra épített új modell 4,34 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,55 méter magas, amivel nem nagyon lóg ki a családi egyterűek sorából, belülről pedig kifejezetten tágas: öt ember kényelmesen elfér benne, az alapból sem kicsi, 468 literes csomagtartó pedig a hátsó ülések lehajtásával akár 1510 literesre is bővíthető.

A Genfi Autószalonon bemutatkozó kocsi kezdetben három motorral lesz elérhető: az alap 136 lóerős, 1,5 literes turbó (218i) mellett egy 150 lóerős, kétliteres dízelből (218d) és egy 231 lóerős, szintén kétliteres turbómotorból választhatunk (225i), utóbbi 6,8-as gyorsulásával és 235 km/h végsebességével már egészen kezd emlékeztetni arra a kocsira, ami a férfiembernek eszébe jut a BMW szó hallatán.

A variációs lehetőségek később többféle motorral és xDrive összkerékhajtással is bővülnek majd, valamint a hírek szerint november környékén érkezik az M sportváltozat is új aerodinamikai csomaggal, és sportosabb felfüggesztésekkel valamint belsővel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés