A Jamiroquai frontemberét az elképesztő autógyűjteményéről is ismerhetjük, és most a kollekciója egyik gyönyörű darabjától vált meg.

Jay Kay garázsában olyan szuperautók sorakoznak, mint a LaFerrari, az Enzo és az F40, és akkor még csak a Ferrarikat soroltuk. A Jamiroquai énekese azonban az utóbbi időben több ritkaságától is megvált, például a Cosmic Girl klipjében látott lila Lamborghini Diablo, és a Bruce Willis garázsát is megjárt Dodge Charger is eladóvá vált.

Most egy újabb gyönyörűségét hirdette meg Jay Kay, ezt az 1973-ban gyártott BMW 3.0 CSL-t,

amely a Silverstone Auctions kínálatába került fel. A bajor márka túrakocsijának limitált szériás változatáról van szó, ahol mindent a súlycsökkentésre tettek fel. A karosszéria vékonyabb acélból, az ajtók és a gépháztető alumíniumból, az oldalsó ablakok plexiből készültek.

A 3.0 CSL 136 kilogrammal könnyebb a szériamodellnél, a háromliteres, hathengeres, több mint kétszáz lóerős motorja valósággal repítette.

Összesen alig több mint ezer példány készült belőle, ennek fele jobbkormányos, mint Jay Kay autója is. Az énekes a hatodik tulajdonosa, de látszik rajta, hogy mindig nagy gondját viselték.

Sajnos nem egészen eredeti, mert a gyári sárga fényezését előbb feketére, majd a legutóbb 2010-ben ezüstre cserélték, de legalább nem végeztek rossz munkát, a karosszériát a fémig lecsiszolták, és a 3.0 CSL most is kiváló állapotban van. 115 ezer fontért, azaz 49 millió forintnak megfelelő összegért lehet lecsapni a BMW-re, ami tizenhárom évet töltött Jay Kay garázsában.

Ez is érdekelhet:

Bruce Willis és Jay Kay garázsát is megjárta ez a Dodge Charger

Legendás izomautó híres előző tulajokkal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés