A 3-as sorozat Compact változata lehet, hogy nem lett átütő siker, de megnyitotta a piacot a kompakt 1-es sorozatnak. A BMW sosem kínált belőle M3-at, de egy tuningcég még annál is izmosabb motort szerelt bele.

1971-ben alapították a Hartge tuningcéget, amely a BMW-modellekre specializálódott, és a német műhely specialitása volt, hogy valószerűtlen nagy motort szereltek az autóikba. Az egyik a 3-as Compact, amiből a BMW sosem kínált M3-at, csak a prototípusa készült el a 3,2 literes soros hathengeressel.

A Hartge ennél jóval nagyobb motort szerelt bele: a kilencvenes évek végén az 540i-ben és a 740i-ben használta a BMW azt a 4,4 literes V8-as szívómotort, ami

gyárilag is 294 lóerős volt, de a Hartge a 4,7 literesre növelt motorból 340 lóerőt hozott ki.

A hatfokozatú kézi sebességváltó az E36-os M3-asból származik, és új hátsó futóművet is építettek az E30-ból származó régi helyére, Bilstein állítható lengéscsillapítással.

A 19 colos kerekekkel és a szélesített nyomtávval ez a Compact nem keverhető össze egy szériamodellel. A Hartge nem árulta el, hogy milyen gyors lett a V8-assal szerelt BMW, de elég sokat sejtet, hogy az egyedi műszeregységen 300 km/óráig skálázták a sebességmérő számlapját, ami nemcsak 1997-ben, de ma is nagy dobás egy kompakt autótól.

A Compact 4.7 nem lett olcsó, 146 ezer német márkát kértek érte, ami ma százezer eurót jelentene, ezért összesen csak két példányt épített a Hartge. A képeken látható az egyik, ami még csak 37 500 kilométert futott, és az első tulajdonosától került eladósorba. A ritkaságra az RM Sotheby’s online aukcióján lehet licitálni júniusban.

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű lett ez a modernizált E30-as BMW M3

A BMW-nél sem építhettek volna szebbet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés