A klasszikus értékek szerinti BMW a 2020-as évek igényeinek megfelelően, extra adag praktikummal.

Hihetetlen, hogy ez csak egy 3-as. Igaz, már régóta nem ez a sorozat a márka legkisebbje, a nyolcvanas évek végén viszont még az volt, amikor megjelent az E30 kombi változata, annak az utastértágasságát pedig simán verte egy kettes Golf. És igen, az új autók néhány kivételtől eltekintve mindig nagyobbak az elődjeiknél, mégsem várnám, hogy az aktuális 3-as új Touringja utazóautónak is tökéletes legyen.

Főleg azok számára, akik manapság is a klasszikus BMW-értékeket keresik: a 3-as hátsó- vagy összkerekes – ez ma már nem magától értetődő –, hosszú az orra és rövid a fara, létezik hozzá hathengeres motor is, és még vesemaszkjai vannak, nem dupla kertkapu, ahogy azt Ázsiában elvárják. A 3-as még az SUV-virágkorban is a márka egyik legfontosabb modellje, itt nincs helye kísérletezésnek és forradalomnak, ha emlékszünk, a Bangle-érában is a 3-as volt a legkonzervatívabb BMW limuzin.

Oké, ez kombi, de ugyanez vonatkozik rá. A magyar piac alapján hihetnénk, hogy a Touring csak kiegészíti a négyajtós eladásait, ez azonban nagyon nem így van: csak az előző generáció kombijából félmilliót értékesítettek. Most sem érdemes tehát meghökkentést, végképp nem megbotránkoztatást várni.

A 3-as Touring harmonikus és arányos, elölről és oldalról felismerhetően BMW, hátulról is, miután ráeszméltünk, hogy ja, ma már ilyenek a BMW-fenekek, ez a kék fényezés a finom krómokkal pedig annyira adja, hogy ha nem is bűn, de vétség szürkében vagy fehérben rendelni.

Ahogy unalmas belsővel is: a tesztautó sebtapaszszínű bőrkárpitja ugyan kevésbé megy a világosbarnás fabetétekhez, ám ez csak konfigurálás kérdése, az összhatás minőségi, és teljesen mai, ahogy erről már volt szó a szedán tesztjében.

Ennyit változott a BMW legnépszerűbb szériája negyven év alatt

Magasan indította a 3-as sorozat sikersztoriját a BMW a hetvenes években – hat generációval ezelőtt. Megjárattuk a legújabbat, és nosztalgiáztunk a legrégebbivel, de mindkettőt nagyon élveztük. Sőt, ha tetszik, akár ki is próbálhatod!

A kombitól ugyanazt a színvonalat és élményt várjuk, több praktikummal. És meg is kapjuk. Az csak egy szám, hogy a csomagtér ötszáz literes, az pedig csak egy ismert tény, hogy egy kombi jobban pakolható, mint egy négyajtós, mert a részletekben találjuk a lényeget.

A hátsó szélvédő – ahogyan azt a BMW Touringoknál már megszoktuk és elvárjuk – külön is nyílik, a rakodóperem alacsony, a tér síkokkal határolt, széles nyíláson át rakodható, a csúszkálást sínek akadályozzák. Az üléstámlák nem kétharmad-egyharmad arányban dönthetők: a két oldalsó, kényelmesebb ülés támlája állva maradhat, miközben a középső pótszék támlája lehajtható (40:20:40), ez a keskeny, hosszú tárgyak szállítását könnyíti meg, amilyen például a síléc, a partvisnyél vagy az extra hosszú baguette.

A tetősín hasznos, de diszkrét, inkább díszcsíknak tűnik, a tetővonallal és az ablakkeretekkel együtt szépen ível lefelé, ezzel dinamikát kölcsönöz a formának, ami azonban nem megy a hátsó fejtér rovására, négy felnőttnek a 3-as Touring ideális, és meglepően tágas utazóautó. Ha pedig hosszú távú utazás, akkor ahhoz dízelmotor és automata váltó illik – nyilván nem a véletlen műve, hogy a tesztautó is ilyen hajtásláncot kapott.

20d-vel a nagyobb X3-as is tisztességesen mozog, persze, hogy a 3-as Touring is. Igazán tempós autózáshoz az alapból összkerekes, 258 lóerős 30d az ideális, de még elméletben is nehéz olyan helyzetet elképzelni, ahol a 190 lóerő és a 400 Nm nyomaték kevés vagy kevésnek érződik. A 20d alig több mint félmillióval drágább az alapot jelentő 18d-nél, vagyis legolcsóbban 12,2 millió forintért gurítható haza (kézi váltóval és hátsókerék-meghajtással), persze erre néhány milliót még érdemes rászámolni, ha igazán prémiumérzést szeretnénk.

Jó menni a 320d Touringgal, hivalkodás nélkül is vonzó és praktikus kocsi – persze van a divat meg a csordaszellem, de azért menjen vele egy kört, aki mindenképp SUV-t akar venni.

(Fotó: Tóth István)

Ez is érdekelhet:

Ennyit változott a BMW legnépszerűbb szériája negyven év alatt

Magasan indította a 3-as sorozat sikersztoriját a BMW a hetvenes években – hat generációval ezelőtt. Megjárattuk a legújabbat, és nosztalgiáztunk a legrégebbivel, de mindkettőt nagyon élveztük. Sőt, ha tetszik, akár ki is próbálhatod!

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában